Egyetlen kisebb hullámvölgyet leszámítva, magabiztosan és eredményesen játszott női élvonalbeli együttesünk a BKG ellen. A negyedik negyedben gyorsan harminc pont fölé nőtt...
A rossz kezdés ismét megbosszulta magát, hiába vettük át a vezetést a harmadik negyed közepén, végül ötpontos vereséget szenvedtünk Debrecenben. A lepattanók és eladott labdák...
A Sopron és a DVTK után újabb élcsapattal, mégpedig a bajnoki pontvadászat élén álló Győrrel mérkőzött női együttesünk, amely több kulcsjátékosát is nélkülözte ezen az...
A DVTK kemény és agresszív játéka ellen akadémistáink nem találták az ellenszert, így a második negyedtől kezdődően, egyre nagyobb fölénybe kerültek a hazaiak. A jövő héten sem...
A negyedik negyed elején, gyakorlatilag három perc alatt eldöntöttük a mérkőzés sorsát a fóti Tigrisek ellen. Az akkor megszerzett tizenöt pontos előnyünk kitartott a meccs végéig....
A jó rajt kellő önbizalomat adott a Vasas Akadémia női élvonalbeli kosárlabdázóinak, akik azóta is biztosan őrzik előkelő hetedik helyüket a bajnokságban. Bár még öt forduló...
Az első félidőben végig egyenrangú ellenfele volt női élvonalbeli csapatunk a Sopron Basketnek, az első negyedben többször is vezettünk. A hajrában is megmutattuk, bárkivel fel tudjuk...
A mérkőzés 7. percétől végig vezetve nyertünk a Kaszások otthonában szombaton délután. A pontokban gazdag mérkőzés utolsó negyedében már tizenhéttel is vezettünk, a végjátékban...
A vártnál is gyorsabban és biztosabban találta meg helyét a férfi NBI A csoportjában Cseh Botond, a Vasas Akadémia saját nevelésű játékosa, aki 2024. nyarán igazolt Pasarétről...