Kerek születésnapját ünnepli klubunk életműdíjasa, Fleck Ottó, aki kézilabdacsapatunk vezetőedzőjeként lerakta a legendás piros-kék sikerkorszak alapjait.
Újabb kulcsfontosságú győzelmet arattunk, remek támadójátékkal mindkét pontot elhoztuk a Budaörs otthonából a női kézilabda NB I 9. fordulójában.
A tabellán egy ponttal előttünk álló Budaörs otthonában lépünk pályára a női kézilabda NB I 9. fordulójában; újabb fontos összecsapás vár ránk.
Nem lehet mondani, hogy az úttörők kispályások lettek volna. Kézilabdában ugyanis a Vasas első bajnoki címét és Magyar (Népköztársasági) Kupa-diadalát a nagypályás férficsapat aratta 1955-ben. Méghozzá nem pusztán ugyanazon a napon – augusztus 20-án –, de ugyanott, azaz a Népstadionban, ahol a piros-kék klub első hazai labdarúgó-kupasikere megszületett. Kézzel: Vasas–Kinizsi 11:5, lábbal: Vasas–Honvéd 3:2. A Nagy – Talpas, Szórády, Balogh, Szamosvölgyi, Borbáth, Csiki, Pásztói, Fekete, Tamásdi, Hollós (csere: Horváth, Istvánffy) összetételű együttes hasonlóképpen jól muzsikált, mint a Kamarás – Sárosi, Kontha, Bodzsár – Bundzsák, Berendy – Raduly, Csordás, Szilágyi I, Teleki, Illovszky tizenegy; Talpas Lászlót egyenesen a mezőny legjobbjaként emlegették. A két évvel későbbi kézilabdás kupadöntőn viszont már nem lehetett Vasas-játékost jelölni erre a címre, hiszen a 8:7-es csepeli győzelemmel záruló találkozón a „szigetvárosi” Klamm János hétszer volt eredményes. (Igaz, a győztes gólt Killik Frigyes szerezte, miután 7:7-nél Csiki József elszalasztotta a Vasas nagy lehetőségét: 14 méterest hibázott.)
Összességében így is elmondható: a Vasas sikeres volt a nagypályán, hiszen bajnoki címe után 1958-ban ezüst-, majd 1959-ben – a maxi változat utolsó évében – bronzérmet nyert.
Aztán szépen megmutatta magát a kispályán is: 1963-ban kupadöntőt vívott az FTC-vel a Kisstadionban (9:11), három évvel később pedig úgy volt finalista az MNK-ban, hogy a Tolonits – Szélyes, Stiller, Bánk, Pál, Hikáde, Rajz (Buch, Postás, Horváth, Katona) összetételű gárda az NB II-ben szerepelt; nem csoda, ha 19:15-re kikapott az első osztály harmadik helyezettjétől, a Spartacustól.
A következő vasasos kupadöntő – az 1974-es – pedig már maga a történelem. Augusztus 20-án, a Tímár utcai Goldberger-pálya dupla programjában a Lukácsi – Hunyadkürti, Tavasz, Fekete, Endrédi, Csík, Magyar (Egervári) összetételű együttes 16:15-re legyőzte a Honvédot – 15:15 után Tavasz Barna csinált igazi nyarat a nyárban –, míg a férfi mérkőzés előtt rendezett női döntőben minden idők legnagyszerűbb angyalföldi kézilabda-korszakának legendás képviselői (Bujdosó – Vadászné, Csíkné, Angyal, Fleckné, Sterbinszky, Stillerné) 13:8-ra nyertek a Bakony Vegyész ellen. A hölgyekre még visszatérünk, a férfiakról azonban ne felejtsük el, hogy 1970-ben (a Lustyik – Hunyadkürti, Szlatényi, Hikáde, Bitvai, Csík, Hohl kezdő hetessel) bronzérmesek, majd 1971-ben ötödikek, 1973-ban hatodikak voltak az NB I-ben, azaz a dekád elején sejteni sem lehetett, hogy az évtized végén, 1980-ban megszűnik az erősebb nem kézilabdás részlege a piros-kék klubban.
Ami pedig a nagy éra hölgyeit illeti... Rájuk nehéz jelzőt találni, hiszen a hetvenes évek kezdetétől a magyar kézilabda-történet megkerülhetetlen – még az sem túlzás: fenomenális – garnitúrája alakult ki Angyalföldön. Pontosabban: a folyamat már 1969-ben, az első kupadiadallal megkezdődött – a döntőben a Spartacust 9:8-ra győzte le Bujdosó – Kuni, Horváth, Lukács, Fleckné, Baloghné, Csenkiné (Baloghné) összetételű csapat –, majd 1971-től teljesedett ki igazán. Ez utóbbi évben született a második kupagyőzelem – a szerencsés helyszínnek bizonyuló Tímár utcában 10:8 a Tatabánya ellen –, amelyet 1972-ben követett az első angyalföldi aranyérem az NB I-ben.
Ettől fogva 1985-ig csak egyetlen esztendőben (1983-ban) nem volt bajnok a Vasas, amely hetvenkettő és nyolcvankettő között szériában tizenegyszer hódította el az elsőséget. Az osztályon felüli csapat kétszer (1977, 1981) százszázalékos teljesítménnyel, egyszer-egyszer (1979-ben, majd 1985-ben) huszonegy győzelemmel és egy döntetlennel, illetve huszonnégy győzelemmel és két döntetlennel, míg öt alkalommal (1974, 1975, 1976, 1978, 1980) az egész évad során egyetlen vereséget elszenvedve menetelt a dobogó tetejére, kedve és bámulatos tudása szerint. Az MNK-ban 1974 és 1986 között csak két alkalom volt, amikor nem a Vasas öt betűjét vésték a serlegre, és a csúcsesztendőnek mondható 1982-ben – a harmadik finalista próbálkozásra – a BEK-et is sikerült elnyerni.
A döntő Fáy utcai visszavágóján szerény tízessel sikerült felülmúlni a belgrádi Radnicskit (29:19), és Gódorné Nagy Mariann ugyanúgy tíz gólt szerzett, mint az elődöntő hazai találkozóján a Szpartak Kijev ellen (22:15). Európa legjobbjainak összeállítása ez volt: Őriné Győrvári Györgyi – Vadászné Vanya Mária, Gódorné, Csíkné Horváth Klára, Angyal, Sterbinszky, Gombai (Rácz, Brinzay, Barna). Az az évi világbajnokságon csaknem ez a tíz játékos képviselte a keret túlnyomó hányadát delegáló Vasast; azért csaknem, mert év közben az extraklasszis Csíkné a Spartacushoz igazolt, onnan pedig Angyalföldre jött a szintén vb-résztvevő Krámerné Agócs Valéria.
S ha már extraklasszis... Abból volt bőven a briliáns Vasasban – az alapokat lerakók közül például a kapus Bujdosó Ágota és az első sikeredző, Fleck Ottó felesége, az irányító Babos Ágnes –, de a kolosszális kompániából is kiragyogott a múlt század legkiválóbb kézilabdázónőjének választott Sterbinszky Amália. A trénerek társaságából pedig a játékosként is kitűnő, szakvezetőként tíz bajnoki címre büszke, a női, majd a férfi válogatottat egyaránt vezénylő Csík János viszi a prímet, még akkor is, ha a BEK-diadalt Mocsai Lajos dirigálásával sikerült elérni. (Csík akkor szerződött a Budapest Sportcsarnokban rendezett vb-n minden alkalommal telt házat vonzó válogatott kapitányának. Korántsem mellesleg: a nemzeti együttes 1971 és 1982 között minden olimpián és világbajnokságon a legjobb négy között volt.)
A tízből két Vasas-elsőségre már egy újabb generáció tagjait vezette a nagymester. A Hang Györgyi-, Kántor Anikó-, Szabó Melinda-, Varga Márta-, Erdős Éva-féle korosztály 1992-ben és 1993-ban nyert bajnoki címet – a még mindig szerepet vállaló Angyallal, Őrinével, valamint a korábban a Vasasban is védő futballkapus, Hajdú Lajos nagyvonalú menedzselésével –, és mindkét elsősége után döntőt vívott a Hypo Niederösterreich csapatával az első számú európai klubtornán. Előzőleg (1988-ban) egy KEK-döntős megjelenés is összejött, ám az aranyidők elmúltak. Hogy mennyire, azt fájdalmasan tükrözte 2009, amikor elbúcsúzott az NB I-től a Vasas.
Nyolc szűk esztendő után a 2017/18-as szezont ismét a legfelsőbb osztályban kezdhette el a csapat, miután megnyerte az NB I/B-s bajnokságot. Az élvonalbeli kiruccanás azonban ekkor csak egy évig tartott, majd a 2022/23-as NB I/B-s kiírást megnyerve jutott fel újra a Vasas a legjobbak közé. A hullámvasút a két osztály között tehát egyelőre tart, de az építkezés a saját nevelésű és fiatal magyar játékosokra alapozva, kiváló szakmai és infrastrukturális környezetben (immár az új Sterbinszky-csarnokban) biztató jövőképet fest.