Nemzetközi versenyeken jártak az elmúlt napokban a téli alapozás végéhez érő birkózóink.
Gőzerővel zajlik a Vasas birkózóinak téli felkészülése, akiknek a szokásosnál is szellősebb a versenynaptár éveleji időszaka, szerencsére azonban vannak viadalok, amelyeken fel tudják mérni a sportolóink az aktuális állapotukat.
Ilyen volt az elmúlt napokban két nemzetközi esemény is, amelyekről érmekkel tértek haza a birkózóink. Moldovában öten léptek szőnyegre, közülük hárman álltak dobogóra: Arszunkaev Musza első, Baráth Károly második, Hajduch Nándor pedig harmadik lett, rajtuk kívül Tóth Patrik és Majer Barna szerepelt még. Ausztriában öten ünnepelhettek medált, Sillei Janka, Shumeiko Kyryl és Szikszai Levente aranyat, Arszunkaev Ahmad és Láng Vince pedig bronzot.
„Ausztriába a válogatottal mentek a versenyzőink. Felmérőverseny volt, de értékes viadalról van szó, mert több mérkőzést is tudtak birkózni az indulóink. Kyryl kategóriája volt visszafogottabb, Levi és Janka pedig magabiztosan hozta a kategóriáját. Vince beleszaladt egy vereségbe, ami jókor jött, és népes mezőnyben szerzett bronzérmet – mondja Wöller Gergő edzőnk. – Moldovában mi edzők is ott voltunk. Veress Bence sajnos az utolsó pillanatban lebetegedett, pedig a súlyában jó mezőny gyűlt össze, hasonló a helyzet Gazdag Ádámnál. Baráth Karcsi birkózása kifejezetten tetszett, de talán ha eggyel lentebbi súlyban indul, erősebb mezőnye lett volna. Majer Barnának két meccs jutott, még erősödnie kell a nemzetközi mezőnybe, illetve az 57 kilóhoz. A szarvasi Nándinak is voltak jó pillanatai, végül harmadik lett, közülük még Tóth Patrik csatlakozott hozzánk. Musza négyből négyet hozott, megvert egy olyan román srácot, akivel korábban nagyon nehéz dolga volt. Éveleji még a birkózása, de szépen lassan csúcsformába kell majd lendülnie, hiszen az U23-as Eb már márciusban következik, várhatóan vele és Gazdag Ádámmal.”
Időközben a legkisebbek területi bajnokságon vettek részt, szép eredményekkel: