Gy. Szabó Csilla, 2025.01.27. | Evezés

Három fiatal versenyzőt, valamint egy tapasztalt, neves edzőt igazolt a MEC-Vasas a télen, s ezzel lehetőség nyílik arra, hogy Gerei Tamás körül egy ütőképes csapathajó alakuljon ki az új olimpiai ciklusban. A klub elnöke, Németh Zsolt szerint a felnőtt, illetve masters klubversenyzőket erősítő Varga Tamás és Márton Gábor szerepvállalása is hozzá fog járulni az evezős szakosztályunknál kialakuló új struktúra sikeréhez.

Mozgalmasan telt a téli időszak kezdete a MEC-Vasas számára, igaz, ezúttal nem a vízen, hanem a tárgyalóasztaloknál. A korábbi válogatott, többszörös magyar bajnok evezősünk, Márton Gábor ugyan a masters kategóriában tért vissza egykori sikerei helyszínére, anyaegyesületéhez, de már jelenlétével is követendő példaként szolgálhat a klub valamennyi versenyzője számára, miközben tevőlegesen is segíti a fiatalabbak fejlődését.

Több éves, más területen aktív együttműködést követően, versenyzőként is csatlakozik a MEC-Vasashoz az „Az év magyar evezőse” díjat hatszor is elnyerő, könnyűsúlyú kétpárban Európa- és világbajnok Varga Tamás, aki a Ganz, a Ferencvárosi EC, majd a Bajai Spartacus SC sportolójaként ért el világszínvonalú eredményeket. S bár túl a negyvenen, most már csak a hazai vizeken szeretne evezni, a magyar bajnokságok tekintetében még nagy tervei vannak, s ezeket a MEC-Vasas színeiben látta leginkább megvalósíthatóknak.


A MEC-Vasas elnöke szerint a csapathajók tagjainak igazi csapatként, együtt kell készülniük

Márton Gábor visszatérése a közös szép évek miatt is nagy öröm volt a számunkra, Varga Tamás pedig az egyik legsikeresebb, még aktív hazai evezősként oszthatja meg sportolóinkkal óriási tapasztalatát a jövőben – beszélt a klubot érintő igen fontos változásokról honlapunknak, Németh Zsolt. – Utóbbi még örömmel gyarapítaná az ob-győzelmei számát egy jó csapathajó tagjaként, ami a mi terveinkkel is összecseng. Az utóbbi két-három évben gyengültek a felnőtt egységeink, ám az új igazolásoknak köszönhetően ismét lendületet kaphat az egyébként ránk igen jellemző tervszerű építkezés. S bár a véletlennek is szerepe volt abban, hogy három ígéretes fiatal érkezett hozzánk az év végén, majd melléjük az egyik legtapasztaltabb magyar edzőt, idősebb Pergel Lászlót is megnyertük, ezek az egymástól független események végül egységes egésszé álltak össze. Új koncepció születetett, amely az előttünk álló olimpiai ciklussal is szorosan összefügg. Nem titkolt szándékunk, hogy egy olyan négyest építsünk, amely Gerei Tamás vezérletével sikeresen teljesítheti a közel hároméves ötkarikás kvalifikációs időszakot.”

A MEC-Vasas elnöke meg van győződve arról, hogy egy csapathajó akkor lehet igazán sikeres, ha tagjai folyamatosan együtt edzenek és versenyeznek. Ezt a külföldi példák is igazolják, ahol az egyetemi, vagy az erős klub- illetve akadémiai rendszerre épül a jól összehangolt munka. De a Simon Béla, Juhász Adrián magyar kettes eredményei mögött is közös évek hosszú sora áll. A MEC-Vasas jelenlegi legjobb felnőtt versenyzője, Gerei Tamás is régóta keresi helyét egy csapatban, ám az utóbbi évek „pártaláló” kísérletei rendre sikertelennek bizonyultak. Tavaly az ő számára is új lendületet adott, amikor a Csepel Evezős Klubba átjárva, együtt készülhetett a szigeti egyesület két fiataljával, Mózes Márkkal és Rigó Barnabással, valamint a szegedi Kunstár Simonnal. Az ottani váratlan edzőváltás miatt azonban robbant a négyes, és az új klubot kereső még utánpótláskorú evezősök értelemszerűen a MEC-Vasasnál kopogtattak először.

„Versenyszakosztály vagyunk, éppen ezért nem zárkózhattunk el a lehetőség elől, még akkor sem, ha az átigazolási díjak azért megterhelték a költségvetésünket – tudtuk meg Németh Zsolttól, aki azt is hangsúlyozta, hogy Gerei esetében szinte csodaszámba ment, hogy egyedül „túlélte” az utóbbi éveket, így neki is tartoznak annyival, hogy vállalják a komoly csapatépítést. – Alaposan át kellett gondolnunk tehát a döntést, s végül úgy határoztunk, hogy a beruházásokra félretett kis pénzünket idén az átigazolásokra fordítjuk. Miután GT eddigi edzője, Ambrus Gábor családi okokból nem tudta vállalni a négyes felkészítését, a tavalyi esztendő legjobb hazai utánpótlás-nevelő edzőjét idősebb Pergel Lászlót szerződtettük. Az ő csepeli munkája, amit már nyugdíjasként végzett, tavaly ősszel ért véget, de még érez magában annyi erőt, hogy ezeket a srácokat a felnőtt sikerekig vezesse.”

A döntés egyben azt is jelenti, hogy a MEC-Vasasnál mostantól ismét erős, topversenyzőket nevelő műhely jön létre, amely nem nagyságában, sokkal inkább szakmaiságában kíván új színt vinni a magyar evezésbe. Ezzel a szakosztály struktúrája is némiképp átalakul, hiszen minden segítséget meg kívánnak adni a négyesnek ahhoz, hogy tagjai egyénileg és együttesen is ki tudják hozni magukból a maximumot. A hozzájuk fűzött nagy remények alapját adhatja a téli ergométeres felmérések eredménye is, hiszen Gerei Tamás és Kunstár Simon egyaránt a legjobbak között végzett. Az első vízi erőpróbákra áprilisban kerül sor, először kishajós, majd csapathajós válogatók formájában. Ezek lesznek az első állomásai annak a hosszabb útnak, amelynek végén, 2028-ra kell elérniük a csúcsformát.

„Az olimpiai részvétel csak igen jól felépített, több évnyi kemény edzésmunkával érhető el, ennek lehetőségét kívánjuk most nekik biztosítani. Pillanatnyilag nem látok itthon olyan hozzájuk hasonló intenzitással, együtt készülő négy evezőst, aki ütőképes csapathajót tudna alkotni. Ez most számunkra is nagy kihívás, a klubnál pallérozódó legfiatalabbak számára ugyanakkor a lehető legjobb példa arra, hogy hová is lehet kemény munkával eljutni, így pedagógiai szempontból is megalapozott volt a döntésünk” – tette hozzá Németh Zsolt.

Fotók: Szlovák Bence és Vasas SC


Hirdetések