Hazai vereséggel kezdte férfi csapatunk az évet, akadémistáink kiélezett csatában maradtak alul a Nyíregyháza ellenében. Pedig többször vezettünk a találkozó során, mint ellenfelünk, a hajrában mégis ők kerekedtek felül.
FÉRFI NBI/B Piros-csoport. 14. forduló.
Vasas Akadémia – HÜBNER Nyíregyháza BS 81-85 (22-22, 22-17, 15-22, 22-24)
Vasas: Takács (13/3), Fekete (22/3), Karosi, Andrássy (25/3), Hanzély (2). Csere: Farkas (4/3), Makkos (4), Pleesz Á. (4), Pleesz G. (4), Bérces (1), Rosta, Kelemen (2).
Nyíregyháza: Locure (23/9), Bolyos (8/3), Bonifert (18/6), Nagy (10/3), Komma (6). Csere: Tarján (20), Végső, Hibján.
A bajnoki tabella 7. helyén álló Nyíregyháza budapesti látogatásával indult férfi együttesünk számára az új esztendő a Sport11-ben. Takács Dániel pontjai révén gyorsan négypontos vezetéshez jutottunk, a vendégek azonban a nyomunkban maradtak. Andrássy Géza, Hanzély Viktor és Fekete Viktor kosaraival a 4. percben ez az előny már hatpontosra nőtt (13-7), ám ekkor még visszajöttek egyre (13-12) a nyíregyháziak. Fekete triplája és Andrássy újabb duplájával a 6. perc végére ismét hattal vezettünk (18-12). A vendégek azonban keményen küzdöttek és a 10. perc elejére, először a találkozó során, ki is egyenlítettek (22-22).
A második negyed első sikeres támadását is a nyíregyháziak vezették, s ezzel először jutottak előnyhöz, egy percen belül négy pontoshoz (26-22). Takács duplájával gyorsan szépítettünk, majd két percnyi nagy küzdelmet követően Andrássy büntetőivel egyenlítettünk, kisvártatva pedig az ő duplájával kétpontos vezetéshez jutottunk (28-26). A folytatásban Fekete ellen faultoltak, aki értékesítette is a javára megítélt lehetőségeket (30-26). Egyre jobban belejöttünk a játékba, s ennek köszönhetően a 17. perc elejére már tíz ponttal vezettünk (39-29). A 18. végére azonban háromra zárkóztak a nyíregyháziak, a nagy szünetre végül ötpontos vezetéssel vonulhattunk (44-39).
Az öltözőben töltött percek láthatóan jót tettek a vendégeknek, akik összeszedetten jöttek vissza a második félidőre, a 22. percre nemcsak kiegyenlítettek, de egypontos vezetéshez is jutottak 47-46-os állásnál. Ekkor Andrássy és Makkos Dávid pontjaival vettük vissza a vezetést, ám a nyíregyháziak is azonnal reagáltak és a játékrész közepén ismét náluk volt az előny, amely gyorsan ötpontosra nőtt (55-50). Takács triplájával és Fekete két sikeres büntetőjével egyenlítettünk (55-55). Ezt követően felváltva vezetett a két csapat, a különbség egy-két pont között maradt.
A negyedik negyedben folytatódott a nagy csata. Fekete pontjaival sikerült nálunk tartani a szerény vezetést, amely Pleesz Gergő duplájával nőtt hárompontosra (66-63). A 33. percben azonban ismét fordítottak a vendégek, s ettől kezdve tartották is az előnyüket, amely 37. perc végére nőtt kilencpontosra, 80-71-es állásnál. Az utolsó percnek nyolcpontos hátrányból vágtunk neki, amelyből gyorsan kettő lett Fekete büntetőjével, Andrássy triplájával és Makkos duplájával. Egyenlíteni azonban nem tudtunk, s az utolsó másodpercekben még két személyit is értékesítettek a vendégek. Ezzel négy pontos vereséget szenvedtünk.
Stephen Arigbabu, a Vasas Akadémia vezetőedzője:
„Gratulálok a Nyíregyházának a megérdemelt győzelemhez. Ez a találkozó sokban hasonlított az első körös összecsapásunkhoz, hiszen akkor is sokáig mi irányítottunk, ám a hibáink végül a győzelembe kerültek. A támadásban eladott labdáink nagy száma lehetetlenné tette a sikert. A ma történteket tanulási lehetőségként fogjuk fel, kijavítjuk ezeket a hibákat és erősebben térünk vissza.”
Fotók: Vasas Akadémia/Láng Győző