Utánpótláskorú válogatott sífutóink nemzetközi edzőtáborokban készültek, illetve készülnek a szezonra. A hétvégén pedig már meg is kezdődik a nemzetközi biatlon kupasorozat, amelyen többen is indulnak. De EYOF és korosztályos Európa- illetve világbajnokságok is szerepelnek a zsúfoltnak ígérkező versenynaptárban.
A Vasas SC északi szakágának versenyzői sífutásban és biatlonban egyaránt képviselik majd országunk színeit a nemzetközi porondon. Legjobb fiataljaink közül Ferbár Csongor, Holló Martin és Kunos László már javában ismerkedik a havas környezettel, hiszen a hazai, illetve a nemzetközi szövetségek szervezésében már most több felkészítő táborban vehettek részt. A tizenhat esztendős Ferbár Csongor jelenleg is szakosztályunk vezetőedzője, Csúr Attila kíséretében készül egy norvégiai FIS-táborban
„Jó hideg van, még nappal is mínusz tíz fok alá csúszik a hőmérő higanyszála, úgyhogy hóból sincs hiány – beszélt a jelenlegi körülményekről Ferbár Csongor. – Ez már a harmadik FIS-tábor, amelyen részt vehetek, és most is úgy érzem, sokat tesz hozzá a fejlődésemhez. Nagyon jók az edzőpartnerek is, így nemcsak a nemzetközi edzőgárdától, de a többiektől is van mit ellesni. Persze a legfontosabb az, hogy a szakemberek javítgassák a kisebb technikai hibákat. Ezt megelőzően szlovéniai edzőtáborban voltam, a múlt héten pedig már FIS-versenyen is indultam. A pontok szempontjából sajnos nem adott túl sokat, de most nem is az volt a cél, inkább az, hogy jól pörögjek és szokjam a téthelyzetet. Az elmúlt nyáron nagyon sokat és keményen edzettem, ami a sorozatterhelés miatt nem alakult át nyomban jó eredményekké. Most viszont nagyon jól mozgok a havon, jó formában érzem magam, a korábban elvégzett munka az idei szezonban fog beérni. Nekem a sífutás a kedvencem, az EYOF-on is ebben a számban szeretnék majd indulni. Ha lehetőséget kapok, igyekszem majd minél jobb eredményt elérni, technikailag és erőnlétileg is túllépni a korábbi önmagamon.”
Ferbár Csongor csak a sífutásra koncentrál Fotó: FIS
Északi szakágunk utánpótláskorú sportolói nem véletlenül készülnek már hetek óta havas környezetben, hiszen nagyon mozgalmas nemzetközi versenyidény vár rájuk. Különösen két tizenhét esztendős fiatalunkra, Holló Martinra és Kunos Lászlóra, hiszen ők a biatlont is nagyon szeretik, így a Nemzetközi Síszövetség (FIS) és Nemzetközi Biatlon Szövetség (IBU) korosztályos világversenyei között az időbeli átfedések miatt nekik már választaniuk kell, melyiken és hol induljanak majd? Nem titok, hogy inkább ez utóbbi eseményekre voksoltak, a hétvégén tértek haza egy olaszországi IBU-táborból, ahová Muskatal István szövetségi edző kísérte el őket. A FIS-táborokhoz hasonlóan, a nemzetközi biatlon szövetség is kifejezetten azon nemzetek fiataljai számára szervezi ezeket az összetartásokat, amelyek nem tartoznak az élvonalba, viszont nagyon aktívan tesznek azért, hogy felzárkózzanak a legjobbak közé.
„Nagyon jó időben, jó minőségű pályán készülhettünk, ezért nagyon hasznosnak érzem a martelli hetet – beszélt a 14 országból érkezett 54 sportoló részvételével, a Nemzetközi Olimpiai Szövetség támogatásával megrendezett IBU-táborról Holló Martin, aki így már két havas hetet tudhat maga mögött az új idényben. – Korábban is gyakran vettem részt hasonlón, így sok minden ismerős volt már a „tananyagból”, de egy ilyen színvonalas képzésen mindig vannak új dolgok is. Most ilyen volt számomra, a verseny előtti belövés ideális időbeosztásának megismerése. És persze javítgatták a hibáinkat is, miközben több új hasznos gyakorlatot tanultunk magunk is. A sífutás terén jó formában érzem magam, a tavalyihoz képest fejlődött a technikám, a lövészet terén viszont még kell fejlődnöm. A tábor végén rendezett tesztverseny során ki is jöttek a gyenge pontjaim, de az itt kapott utasítások alapján igyekszem ezeket minél gyorsabban kijavítani. Verseny ugyanis lesz bőven, s bár a szívem a biatlon felé húz, valamennyi korosztályos nemzetközi világversenyen kész vagyok indulni. A hazai szövetség és a válogatott edzők döntik majd el, melyiken számítanak rám, az EYOF-on mindenesetre biatlonban fogok rajthoz állni és a maximumot kihozva magamból a lehető legjobb eredményt szeretném elérni.”
Holló Martin és Kunos László (piros felső) egy olasz mester bemutatóját figyeli Fotó: Josef Plaickner/IBU Academy
Kunos László Martellben már a harmadik hetét töltötte havon, azt követően, hogy az ősz folyamán személyi edző irányításával, egyénileg fejlesztette az erőnlétét. A nemzetközi IBU-tábort záró tesztversenyen, amelyen a két-két leány és fiúversenyző alkotta négy fős vegyes csapatok váltóban mérték össze tudásukat ennek már látható eredménye is volt, hiszen az első két körben második helyen tartotta a magyar fiatalok négyesét, s csak a harmadik rosszabb álló sorozatát követően csúsztak vissza a harmadik helyre, amelyen a váltóbotot Holló Martinnak adta át. A csapat végül a negyedik helyen ért célba, amelyet kifejezetten jó eredménynek tartanak, hiszen előzetesen a nyolcadik-kilencedik helyre várták magukat.
„Régen mentem ilyen jó formában, nagyon örültem, hogy ez a teszt során is kijött – értékelt Kunos László, aki az idei szezonban a biatlon eseményeket részesíti majd előnyben, iskolai kötelezettségei miatt ugyanis nem fog tudni valamennyi korosztályos világversenyen részt venni. – A tábor is nagyon hasznos volt, igen hatékonyan szolgálta a sífutás, valamint a lövészet technikai fejlesztését. De számomra az is kifejezetten érdekes volt, amikor a pályák gyakorlásával foglalkoztunk, a kiváló olasz edzőktől megtudhattuk, hol és hogyan lehet értékes másodperceket nyerni, illetve veszíteni. De elméleti oktatásban is volt részünk, az előadások során olyan témákat is érintettek, mint a sportolói étkezés, a dopping elleni küzdelem, majd a korábban világkupában szerepelt mesterek is beszéltek élményeikről, felkészülésükről.”
A magyar küldöttség Martellben, Kunos balról, Holló jobbról Fotó: Josef Plaickner/IBU Academy
Kunos László vasárnap még nem utazik el a jövő heti, olaszországi junior-IBU-kupára, amelyen Holló Martin már biztosan indul, viszont egy héttel később, Svájcban már ő is rajthoz áll. Számára is az EYOF jelenti majd a legnagyobb kihívást, amelyen reményei szerint Holló Martin társaságában, biatlonban állhat rajthoz. Ő ugyanis elsősorban biatlonistának tartja magát, a sífutás és a lövészet adta változatosság és sokszínűség egyfajta motivációs erőt is jelent számára. De az is vonzza a szakágban, hogy kicsit több fejmunkát igényel, mint a sífutás önmagában.
„Azért is nagyon várom a szezont, mert kíváncsi vagyok rá, hogy a szárazföldi futóedzések milyen számszerű eredményben jönnek majd ki, mikor érkezem el a fáradtság határára” – tette hozzá a Vasas SC fiatal sífutói számára igen izgalmasnak ígérkező nemzetközi szezon kapcsán Kunos László.
Nyitókép: Josef Plaickner/IBU Academy