Gy. Szabó Csilla, 2024.10.28. | Curling

Vasasos házidöntő zárta a vegyes párosok országos bajnokságának hétvégi küzdelmeit. Az A liga fináléjában végül a Joó Linda, Kárász Raul kettősünk győzedelmeskedett, két mérkőzés alatt legyőzve klubunk másik, Dencső Blanka és Szabó Gergely alkotta kettősét. Az elődöntőbe jutott nyolc játékosból hét képviselte egyesületünk színeit.

Az élvonalba a B ligából október elején frissen feljutott három kettősünk is kulcsszerephez jutott a vasárnap befejeződött A liga küzdelmeiben. Az akkori győztes Dencső Blanka, Szabó Gergely páros most is a döntőig jutott, ellenfele pedig a Joó Linda és Kárász Raul alkotta, frissen alakult duónk volt. A bronzéremért az A ligában szintén debütáló Miklós-Noskó Éva, Miklós Nándor párosunk lépett jégre női csapatunk skipje, Kalocsai-van Dorp Vera ellen, aki a Tatabányai PTSE színeiben versenyző testvére, Kalocsay Ottó oldalán játszotta végig a hetet.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a döntőt övezte, amelynek első meccsén a rutinos és technikás Dencső, Szabó kettős 9-4 arányú vereséget szenvedett Joó Lindától és Kárász Raultól. A második már izgalmasabban alakult, de végül ezt is a fiatalok nyerték, s ezzel kiharcolták a jövő évi vegyes páros világbajnokság december elején Skóciában sorra kerülő selejtezőjén való részvételt.

„Új páros lévén még a döntőbe jutásra sem számítotam, idén a C és a B ligából való feljutás volt a célunk – értékelt elégedetten az érmek átadását követően Joó Linda. – Ráadásul azon a két versenyen nem is igazán tetszett a játékunk, nagyon sok volt még a hiba, nem álltunk össze igazán. Hiányzott a közös meccsrutin is, ezen a téren viszont a mögöttünk álló sorozatok révén sikerült előbbre lépnünk, s mostanra egyre jobban játszottunk. Elsősorban a stratégia, a kommunikáció és a kövek gyorsasága terén kell fejlődnünk, de összességében is nagyon sok még a tanulnivalónk. Ez a váratlan győzelem most igazi hajtóerő a számunkra.”


A győztesek öröme. Jakab Zoltán, Joó Linda, Kárász Raul és Kiss Zsolt (balról jobbra)

 

Joó Linda és Kárász Raul ezzel megváltotta repülőjegyét Dumfries-be, ahol a jövő évi kanadai vb-re való kijutás lesz a tét. A páros azonban nem fokozhatja az edzések tempóját, hiszen Lindának mostantól az A csoportos Európa-bajnokságra készülő női válogatottra kell koncentrálnia, a bronzérmes Kalocsai-van Dorp Verával együtt. Csak azt követően tudnak ismét Raullal komolyabb közös munkát végezni.

„Jó meccseket akartunk játszani, és minél többet nyerni, ez volt az eredeti tervünk az országos bajnoksággal kapcsolatban – tette hozzá Kárász Raul. – Pénteken azonban már éreztem, hogy a döntő, és a végső győzelem is benne lehet a pakliban. Hosszú volt a sorozat, szerintem mi bírtuk jobban fizikálisan, ugyanakkor a nyugalmunkat is jobban megőriztük a fináléban, mint ellenfelünk. Igazából ezen múlt az aranyérem sorsa.”

A Vasas fiatal párosát az ob-ra Kiss Zsolt és Jakab Zoltán készítette fel. A döntő idején előbbi kizárólag rájuk koncentrált, míg utóbbi a bronzmeccset játszó Kalocsai-van Dorp Verát, valamint Kalocsay Ottót látta el tanácsaival.

„Mind Lindának, mind pedig Raulnak van már vegyes páros tapasztalata, ám ezeket nem együtt szerezték meg – magyarázta honlapunknak Kiss Zsolt, az UTE szakembere. – Éppen ezért nekem most az a feladatom, hogy a lehető legjobb dinamikát alakítsam ki kettejük között. Nagyon hasznos volt számukra, ahogy a C ligából, a B-n keresztül lépegettek felfelé az A-ba, jó volt látni, ahogy meccsről meccsre fejlődnek. Utóbbi ezen a héten lett szembetűnő. A döntő második találkozóján szerintem egyik páros sem tudta kihozni magából a maximumot, az elsőn viszont mi kifejezetten jól játszottunk. Most nagyon fontos, hogy sokat beszélgessünk, kielemezzük a hibákat, hiszen alig öt hét múlva vb-selejtezőn kell részt venniük, a hiányosságok nagy részét addigra ki kell küszöbölnünk.”

A bronzcsata igazi nagy küzdelmet hozott, amelynek sorsa csak extra endben dőlt el Kalocsai-van Dorp Vera és Kalocsay Ottó javára. Női együttesünk skipje ugyan döntős szereplésben bízott, ám a közelgő A ligás csapat Eb miatt most a tétmeccseknek is nagyon örült.


A bronzérmes Kalocsai-van Dorp Verát és Kalocsay Ottót (középen) a Vasas két szakembere, Nagy Gyöngyi (balról) és Jakab Zoltán készítette fel az ob-ra

„Nem tagadom, hogy az aranyéremért szerettünk volna játszani, ám a ma reggeli elődöntőben nem tudtuk kihozni magunkból a maximumot – idézte fel a vasárnapi történéseket Kalocsai-van Dorp Vera. – Pedig az alapszakasz utolsó öt meccsén kifejezetten jól ment a játék, az alapján tényleg reális lett volna a döntő. Végül maradt a bronzmeccs, ami igen izgalmasan alakult, annak nagyon örültem, hogy a befejezéskor meg tudtam dobni azt a követ, amit kellett, és győzelemmel zártuk a versenyt. Alig három hét múlva rajtol a csapat Eb, ami számunkra az idei szezon csúcseseménye, arra pedig nagyon jó gyakorlás volt a számomra a vegyes páros ob, igyekeztem a saját technikámat csiszolgatni.”

Joó Lindáékhoz hasonlóan a Dencső Blanka, Szabó Gergely páros is kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtva jutott el a vasárnapi döntőig.

„Gergő végig nagyszerű formában versenyzett, ezért különösen sajnálom, hogy nem sikerült megszereznünk az aranyérmet, mentálisan kicsit elfáradtam az utolsó két mérkőzésre – ismerte el Dencső Blanka, aki ezt követően a Vasas curlingszakosztályának igazgatójaként értékelte röviden versenyzőink teljesítményét. – Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a legjobb négy közé, négy Vasas érdekeltségű páros jutott be. Az is fontos, hogy Linda és Vera a női, Gergő és Nándi pedig a férfiválogatottnak tagja, az Európa-bajnokságra készülő nemzeti együttesek szempontjából pedig nagyon fontos volt, hogy téthelyzetben tudtak gyakorolni, és ilyen jó teljesítményt nyújtani. Bízunk benne, hogy ezt a formát a kontinensviadalra is át tudják menteni.”


Dencső Blanka és Szabó Gergely (balról jobbra) nagy csatában maradt alul döntőben

 

 

Vegyes páros országos bajnokság 2025. Budapest. Kamaraerdei Curling Club.
Az alapszakasz végeredménye:
1. Joó Linda, Kárász Raul 7 mérkőzés/5 győzelem (Vasas) 2. Dencső Blanka, Szabó Gergely 7/5 (Vasas) 3. Kalocsai-van Dorp Vera, Kalocsay Ottó 7/5 (Vasas/Tatabányai PTSE) 4. Miklós-Noskó Éva, Miklós Nándor 7/4 (Vasas) 5. Halász Csilla, Ézsöl Gábor 7/4 (FTC) 6. Szabó Enikő, Fóti Balázs 7/3 (FTC), Pintér Zsuzsanna, Sárdi Péter 7/2 (SSC) 8. Kiss Anett, Kéri Dávid 7/0 (SSC).
Elődöntők:
Joó, Kárász – Miklós-Noskó, Miklós 10-2 (2-0, 1-0, 0-1, 0-1, 5-0, 2-0);
Dencső, Szabó – Kalocsai-van Dorp, Kalocsay 7-4 (0-1, 3-0, 0-2, 2-0, 1-0, 0-1, 1-0)
A 3. helyért:
Kalocsai-van Dorp, Kalocsay – Miklós-Noskó, Miklós 9-8 (0-1, 2-0, 0-1, 1-0, 3-0, 0-4, 2-0, 0-2, 1-0)
Döntő.
1. mérkőzés: Joó, Kárász – Dencső, Szabó 9-4 (3-0, 0-1, 0-2, 1-0, 2-0, 0-1, 1-0, 2-0)
2. mérkőzés: Joó, Kárász – Dencső, Szabó 8-4 (1-0, 0-1, 1-0, 0-3, 3-0, 1-0, 2-0)


Hirdetések