Nagy Dániel, 2024.10.01. | Ökölvívás

Hét vasasos ökölvívó lépett ringbe a Hajdúszoboszlón megrendezett serdülő és U12-es országos bajnokságon; szakosztályunk bunyósai három érmet szereztek.

Hajdúszoboszló adott otthont szeptember utolsó napjaiban a serdülő (2010-2011-esek) és a legfiatalabb hazai versenykorosztály, vagyis az U12-es ökölvívó országos bajnokságnak.

Az eseményen összesen hét vasasos bokszoló húzott kesztyűt, a fiataljaink pedig eredményesen zártak: az U12-esek között Tanai Levente (48 kg) ezüst-, Bene Péter (40 kg) pedig bronzérmet szerzett, míg az idősebbek között Kótai Márk (+90 kg) állhatott fel a dobogóra, ő is harmadik lett. Szintén a serdülők között Morvai Kevin (48 kg), Ihos Márk (60 kg) és Haslinger Milán (90 kg) a pontszerző ötödik helyen zárt, Pribelszki Levente (50 kg) pedig a nyolcaddöntőig jutott.
 


Kótai Márk (jobbszélen) a dobogón

„Pribelszki Levente és Haslinger Milán is élete első mérkőzésén bunyózott az ob-n, ehhez képest mindketten kiválóan szerepeltek, végig bátran harcoltak. Szorgalmasak, rengeteg potenciál van bennük – kezdi az értékelőjét Kovács Armand vezetőedző. – Levi a nyolcaddöntőben nála rutinosabb srác ellen lépett ringbe. Az első két menetben nem találta a megfelelő távolságot, a harmadikban viszont felszabadultabban bokszolt, szerintünk ezt a menetet megnyerte, ám ez nem volt elég a győzelemhez. Nemrégiben térdműtéten esett át, ez érződött a teljesítményén, ám minden dicséretet megérdemel. Milán is nagyon bátran küzdött, példaértékű hozzáállással, ám a rutinbéli különbség ebben az esetben is kijött. Márk harcos, verekedő szellemű ellenféllel szemben lépett szorítóba: a meccs első felében a mi akaratunk érvényesült, a folytatásban viszont a versenyzőnk elfáradt, amiben közrejátszhatott a verseny előtti betegsége. Végül 3:2 arányban kapott ki; még bele kell erősödnie az új súlycsoportjába. Ő is nagy jövő előtt állhat, több dobogós helyezés után most ötödik lett. Kevin mérkőzése hasonlóan alakult, ő is az ütközet második felére fáradt el, szintén a korábbi betegsége miatt. Ennek ellenére jó úton jár. Kótai Márk az elődöntőben jól osztotta be az erejét, jól hajrázott, ám ez nem volt elég a sikerhez, megosztott pontozással kapott ki. Idén a Magyar-kupát és a Bornemissza-emlékversenyt is megnyerte, ezek mellé szerezte meg az ob-bronzot, és még jövőre is a serdülők között bizonyíthat.”
 


Bene Péter (jobbra) is harmadik lett

„Az U12-esek között Tanai Levi az első meccsén harcos debreceni sráccal csapott össze. Szorgalmas versenyzőnk kapcsán tudtuk, hogy fizikálisan nem lesz problémája, kértük tőle, hogy sokat támadjon. Ezt betartva mindhárom menetet behúzta, majd az elődöntőben is magabiztos sikert aratott, betartva az edzői utasításokat. A fináléban ismerős kőbányai fiúval találkozott, végül szoros meccsen kapott ki; rengeteget fejlődött az utóbbi időben, szépen csillogó ezüstöt szerzett. Bene Peti is súlycsoportot váltott, és végül nem bírta megállítani az ellenfele támadásait; erősödnie kell még, de jól mozgott a ringben. Remek utánpótláscsapat alakult ki a szakosztályunkban, jár a gratuláció mindenkinek! Október végén jön a Budapest bajnokság, majd az ifik és a juniorok országos bajnoksága, de az U22-es Eb-n is ott leszünk Kovács Kruzitó révén, decemberben pedig a felnőtt magyar bajnokság következik!”

Borítóképünkön: Tanai Levente keze a magasban


Hirdetések