Jenkei András, 2024.09.18. | Atlétika

A csapatbajnoki döntőben a Vasas SC atlétái, akárcsak az előző két esztendőben, ezúttal is a nagyon dicséretes hetedik helyet szerezték meg.

Az idei évben prológussal indult a CsB döntő, hiszen egy héttel az alsórákosi MTK sporttelepen rendezett verseny előtt, a műsorba az idei évben visszakerült félmaraton bajnokság küzdelmei jelentették a pontvadászat nyitányát.
A pontok gyűjtögetéséből a Vasas hosszútávfutói jól jöttek ki, hiszen a 21,1 km-es táv lezárása után a 4. helyen várhattuk a folytatást (nem mellesleg egy bajnoki bronzot is begyűjtött a férfi csapatunk).

A pályán aztán folytatódott a jó szereplés. Cseppet sem meglepő módon két, már a nemzetközi színtéren is szép eredményeket felmutató atlétánk, Bátori Lilianna és Bánóczy Árpád volt a legeredményesebb, mindketten megnyerték saját versenyszámukat, a magasugrást illetve a 400 méteres gátfutást.
Dobogós helyen tudott végezni az akadályfutó Dobó Eszter és Jenkei Péter, valamint a 4x100 méteres férfi váltónk, Szabó Kristóf, Sajgó Dávid, Bundschu Patrik, Zsolnai Bálint összeállításban. Alig maradt el ettől Bundschu Patrik, aki 100 és 200 méteren egyaránt 4. lett.

Természetesen mivel minden egyes versenyszámban az első tizenhat helyezett versenyő kapott pontot a teljesítményéért, így valamennyi ebbe a körbe tartozó helyezés hozzátett a csapat eredményességéhez.
A fentebb említetteken túl, szorgalmasan gyűjtögette a pontokat mindenki, de különösen eredményes volt ezen a téren a távfutó Molnár Ákos (1500 m, 5000 m, félmaraton), vagy az ugró Sajgó Dávid (távol, hármas).

A hétvégén beköszöntő hideg, őszi időjárásban a Vasas csapata biztosan tartotta a számunkra örömteli 7. helyezést, így idén is elmondhatjuk, hogy a piros-kék atléták változatlanul az ország egyik eredményes szakosztályának tagjai.

Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2024 - 1. divízió - 2024.09.14-15. 

A pontverseny végeredménye:
  1. Budapesti Honvéd Sportegyesület 548 pont
  2. MATE - Gödöllői Egyetemi Atlétikai Club 545 pont
  3. Ferencvárosi Torna Club 536 pont
  4. A-Plast Ikarus Budapest Sport Egyesület 487.5 pont
  5. Magyar Testgyakorlók Köre Budapest 437.5 pont
  6. Sportolj Velünk Sportegyesület 411 pont
  7. Vasas SC 345 pont
  8. Újpesti Torna Egylet 337.5 pont
  9. Veszprémi Egyetemi és Diák Atlétikai Club 330.5 pont
10. Nyíregyházi Sportcentrum Nonprofit Kft. 264 pont
11. Szombathelyi Dobó Sportegyesület 254 pont
12. Békéscsabai Atlétikai Club 249 pont
13. Tatabányai Sport Club 246 pont
14. Városi Sportegyesület Dunakeszi 226 pont
15. Szegedi Vasutas Sportegyesület    203 pont
16. Diósgyőri Vasgyárak Testgyakorlók Köre Sportegyesület   194 pont

Eredmények:
férfi 400 m gát:
  1. Bánóczy Árpád  51.03
női magasugrás:
  1. Bátori Lilianna 183
női 3000 méter akadály
  2.  Dobó Eszter  10:59.57
férfi 4x100 méter:
  2. Vasas SC  (Szabó K., Sajgó D., Bundschu P., Zsolnai B.)  41.97
férfi 3000 méter akadály:
  3. Jenkei Péter  9:46.20
férfi 200 méter:
  4. Bundschu Patrik  21.41
férfi 100 méter:
  4. Bundschu Patrik  10.75
férfi félmaraton:
  4. Molnár Ákos  71:14
női 4x100 méter:
  5. Vasas SC  (Bartha L., Hajagos P., Brindza B., Fodor J.)  49.48
férfi 5000 méter:
  5. Molnár Ákos  14:50.11
férfi félmaraton:
  5. Dombi Tamás  1:11:43
női 5000 méter:
  6. Dobó Eszter  17:42.62
férfi távolugrás:
  7. Sajgó Dávid  657
női magasugrás:
  7. Macsali Blanka  160
férfi 4x400 méter:
  7. Vasas SC (Lendvai B., Bánóczy Á., Villányi B., Várdai P.)  3:26.87
férfi 800 méter:
  8. Sugár Botond  1:53.98
női 4x400 méter:
  8. Vasas SC (Tóth F., Bátai L., Macsali B., Mórocz B.)  4:02.42
női 400 méter gát:
  9. Bátai Luca  65.97
női magasugrás:
  9. Simák Trillia  160
női hármasugrás:
  9. Lak Réka  10.72
női félmaraton:
  9. Nyikos Viktória  1:28:48
női 3000 méter akadály:
  9. Gaál Eszter  15:10.67
férfi 1500 méter:
10. Sugár Botond  4:01.15
női 400 méter gát:
10. Tóth Fruzsina  1:06.68

Hirdetések