- "Introvertált srác vagyok", így fogalmaztál az olimpia előtti vasasos interjúban. El sem tudom képzelni, hogy bírod az érdeklődést, amit az aranyérem megnyerése óta kaptok.
Egyelőre abszolúlt elviselhető, durvábbra számítottam. Persze kell adni interjúkat, sokan gratulálnak, a faluban is megállítanak egy-egy közös fotóra, de csak akkor, ha látják az aranyat a nyakunkban. Ha levenném, már simán inkognitóban tudnék lenni. Amúgy viccet félretéve, eddig élvezem, tök jófej mindenki!

- Láttam egy videót, hogy a verseny után, késő este, még éremmel a nyakatokban betértetek egy szendvicsezőbe. Mi volt a bajnokok vacsorája?
Én egy avokádós csirkés wrapet ettem, de nem marad túl emlékezetes, viszont arra jó volt, hogy ne haljunk éhen. A faluban azért találni jobb ételeket, nagy a választék, bár Máténak ez is nehézség, mindig a legunalmasabb, csirke-rizs kombókat válogatja össze...

- A péntek este viszont nem volt unalmas, a szendvicsezés mellett mi történt az eredményhirdetés után még Veletek?
Hosszúra nyúlt... Gergőt elvitték doppingvizsgálatra, így eleve nagyon későn jöttünk ki a versenyhelyszínről, de még így is egy csomó magyar megvárt minket, és zúgott az utcán a Ria-Ria Hungária. Nagyon jó érzés volt. Aztán, amikor visszaértünk a faluba, volt még egy kis koccintás, utána pedig aludtunk. Én speciel sokáig forgolódtam és az aranyat is nehezen tettem le. A rengeteg üzenet elolvasásába pedig még nem is volt időm belekezdeni… Aztán reggel, mintha mi se történt volna, a csapattársaim már kilenckor ordibáltak a szobában…Máté szerintem edzeni is simán megindult volna.

fotók: FIE és MOB

- Látszott a tévéinterjúkban a negyeddöntő és az elődöntő után is, hogy nagyon nehezen viseled, hogy csak a padról szoríthatsz a többiekért.
Jól láttad, kemény helyzet volt, megmondom őszintén, az utóbbi időszakban nem ahhoz szoktam, hogy a padon ülök a versenyeken. Most viszont a srácok túl jól vívtak, nem akartak megajándékozni a lehetőséggel, én meg azon agyaltam, ahogy haladtunk előre, hogy egyre kevesebb lehetőségem lesz, és majd egyre nehezebb helyzetekben kell beállnom. Ezzel azért meg kellett birkózni fejben is.

- Végül sikerült kimaxolni ilyen tekintetben, hiszen az olimpiai döntő kellős közepén debütáltál, szoros állásnál, a regnáló egyéni és csapatvilágbajnok Koki ellen. Mi volt a terved?
A japánokkal mindig kevéstusos meccseket vívunk, így tudtam, hogy nem igazán lehet majd hibázni, és az se jött volna ki jól, ha a döntőben én rontom el a dolgokat… És bár én tudom, hogy az elmúlt években sokat hozzátettem a csapatunk sikerhéz, az emberek nagy része csak ezt a döntőt látta, és ez alapján ítélt volna meg, ha rosszul teljesítek. Szóval volt nyomás, izgultam is rendesen, de a srácok biztattak, és tudtam, mit kell tennem, amikor végre a pástra léphettem Koki ellen. Egyszerűen fel kellett nőnöm a feladathoz, és bár volt egy-egy mozzanat, ami bosszantott, de szerintem nagyjából kihoztam a maximumot a dologból. Segített az is, hogy kint volt a család, és rengetegen szurkoltak nekünk a Grand Palaisban.

- A másik, amire kíváncsi vagyok, hogy hogy lehet kibírni a pást mellett egy olimpiai döntő aranytusos szituációját?
Örültem volna, ha még egy tus plusz előnnyel adom tovább Gergőnek. Az meg, ami utána történt, hát az olyan tipikus Gergős dolog volt... Ő szereti, ha kicsit izgulunk, de a végén általában meg szokta oldani. Ilyen egyszerű volt ez most is. De azért ugrált az idegeinken rendesen, bár addigra rólam legalább az a teher lekerült, hogy még nem léphettem pástra.

- Mi maradt meg a győzelem utáni percekből?
Pörögtek az események, nem sokat gondolkodtunk, rángattak minket a call roomba, aztán már csak azt vettem észre, hogy a dobogón állunk, és értünk, a nemzetünkért szól a Himnusz. Hát igen, közösen a szurkolókkal végighallgatni, az óriási élmény volt!

- Mi jutott eszedbe a dobogón? A kezdetek Halla Péterrel?
Péter bá volt az első, akit megöleltem a döntő után a csapattársakon kívül. Nyilván sok minden átvillant a fejemen, megköszöntem neki minden energiát, időt, türelmet. Érzelmes pillanat volt, talán neki is, még akkor is, ha ő alapvetően nem egy érzelgős típus.

- Mi a Vasas-vívók titka?
Például az, hogy Pasarétre mindig hazajárunk. Mi Szász Emesén meg Bányai Zsombin nőttünk fel, most pedig a mi kezünkben a staféta, amit ha nem baj, még nem akarunk egy ideig továbbadni. Azt nagyon remélem, hogy vannak most olyan gyerekek, akiknek minket látva jön meg a kedvük a víváshoz. Ez lenne a legnagyobb dolog, és a Vasasban biztos jó helyen lesznek.

 
- Jöhet a bajnoki parádé hétfőn az Eiffel-toronynál?
Kíváncsi leszek, mert Áronon láttam, hogy milyen őszinte örömmel az arcán járta végig azt az ünnepséget, pedig ő aztán látott már sok mindent az olimpiákon. Biztosan jó érzés lesz nekünk is, ahogy majd otthon ünnepelni a családdal, barátokkal vagy éppen a stábunk tagjaival, hiszen rengetegen szerepet vállaltak abban, hogy mi olimpiai bajnokok legyünk. Bármit is mond Máté, ez most egy élvezetes, pihenősebb időszak lesz, amire szerintem rászolgáltunk.