Korábbi játékosunk, a kétszeres olimpiai bajnok szerb kapus, Braniszlav Mitrovics munkába állt edzőként a Vasas utánpótlásánál. Vele beszélgettünk a Franciaországban töltött utolsó szezonjáról, a szertefoszlott olimpiai álmáról, és persze leginkább az új szerepköréről.
- Vízilabdaberkekben lehetett tudni, hogy nagy örömünkre vissza fogsz térni előbb-utóbb a Vasas kötelékébe. Mesélj arról, mikor kezdett ez körvonalazódni?
Anno, amikor másfél évvel ezelőtt a Vasasnál úgy alakult, hogy játékosként már nem számítanak rám a 2023/24-es szezonban, rögtön meg is állapodtunk abban, hogy ha befejezem a pályafutásomat, akkor szívesen lehetőséget biztosítanak nekem edzőként. Ennek nagyon örültem már akkor is, hiszen abszolút ilyen terveim voltak, és megtiszteltetés, ha egy ilyen nagy klubnál kezdheted meg a szakmát. Ez a dolog most vált realitássá, hiszen az előző szezon végén felhagytam az aktív játékkal.
- Kicsit eltűntél a radarról, hiszen a francia Tourcoing csapatában játszottál az elmúlt egy évben. Hogy jött az a lehetőség?
Az olimpiáig még mindenképpen játszani akartam, így a három vasasos évem után kellett még egy szezonra csapatot találnom. Sokan mondták, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, de én végül Franciaországot választottam. Nem bántam meg, egy nagyon kiegyenlített bajnokságba csöppentem, izgalmas szezonunk volt. A nehézséget csak az jelentette, hogy a családom maradt Budapesten, de sokszor meg tudtak ők is látogatni, így például a gyerekeim is megismerték jobban Franciaországot.
- Hogy sikerült a szezonotok kint? Hogy ment Neked a vízilabda?
Alapvetően minden rendben volt és jó érzésekkel jöttem el. Kellett nekem ez a környezetváltozás. Kifejezetten élveztem a meccseket és az edzéseket. A Marseille, hasonlóan a Fradihoz, kiemelkedik és egyeduralkodó Franciaországban, így nagy szó volt, hogy velük tudtunk játszani a kupadöntőben. Az Eurokupában is viszonylag sokáig jutottunk, a bajnokságban pedig végül ötödikek lettünk. A szezon vége azért már nem volt egyszerű… Anyagi problémák adódtak, ami eléggé rányomta a bélyegét a hangulatra, érthető módon, hiszen sok családos játékos volt a csapatban, akik ennek még jobban ki vannak téve. Én már éltem át hasonló helyzetet, így próbáltam pozitív maradni, edzeni száz százalékkal, és jó hangulatot csempészni a mindennapokba. Ilyenkor szerintem különösen fontos, hogy emberek maradjunk. Úgy láttam, ezt a társaim is díjazták, átvészeltük a nehézségeket, és bár Franciaország egy nagy ország, egészen más kultúrával, de azt láttam, odafigyeltek rám és elfogadtak a korábban elért eredményeim miatt.
- A sztori mégsem teljesen kerek, hiszen mindent annak rendeltél alá, hogy ott lehess a párizsi olimpián, de végül nem kerültél be a szerbek keretébe idén nyáron. Mi történt?
Valóban ez volt a tervem, és a két olimpia közötti hároméves ciklusból két és felet végig is csináltam a válogatottal, világversenyeken is jártam. Abban bíztam, hogy kétszeres olimpiai bajnokként, úgy, hogy tizenkét éve a szerb nemzeti csapat tagja vagyok, megkaphatom ezt az utolsó lehetőséget, hogy 39 évesen ott legyek Párizsba. Ezért is igazoltam Franciaországba, hogy tudjak még magas szinten vízilabdázni egy szezont. Szóval én úgy érzem, mindent megtettem, de a szövetségi kapitány végül nem mellettem döntött. Ilyen a sport, ezt el kell fogadni, és menni kell tovább.
- Ez a bizonyos "tovább" jelen esetben az edzősködést jelenti. Tudtad már játékoskorodban is, hogy ezzel akarsz majd később foglalkozni?
Mindig azt vettem észre magamon játékosként, hogy próbálok segíteni a fiatalabb kapusoknak és az összes többi csapattársamnak. Sokat beszélgettem velük, igyekeztem megosztani a tapasztalataimat, hogy ők már ne csússzanak el azokon a hibákon, amiken én korábban. Szóval teljesen logikusnak tűnt, hogy maradjak ebben a közegben, és kamatoztassam edzőként az évtizedek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot. Persze másfelől még rengeteget kell tanulnom, hiszen ez más szakma, mint játékosnak lenni.
- Alkalmasnak látod erre a tanulási folyamatra a saját szemszögedből a vasasos utánpótlásközeget?
Sokat számít nekem, hogy egy nagy klubban tudom kezdeni, amihez ráadásul érzelmileg is kötődöm. Itt már megvan egy jól felépített rendszer, komoly vezetőkkel és komoly tervekkel. Mindenki tudja, hogy mi a feladata, ami az én helyzetemet is megkönnyíti. A szakmai vezető, Földi Laci egy igazi legenda edzőként, de Mátéfalvy Csaba is besegít az utánpótlásban. Rengeteget lehet tőlük tanulni, és a fiatalabb kollégákkal is biztosan jó hangulatban tudunk majd együtt dolgozni. Emellett pedig azt gondolom, hogy mi szerbek is tudunk olyan dolgokat, olyan mentalitást átadni, amivel segíthetjük az utánpótlásképzés sikerét. Szóval ez egy nagyon hasznos kapcsolat lehet.
- Gondolom, a cél adott, jó lenne idővel minél több saját nevelésű fiatalt viszontlátni a felnőtt csapatban.
Látjuk, hogy például a Fradi sem tud külföldi sztárok nélkül BL-t nyerni, de közben az alapot mégis a magyar játékosok adják. Szóval szerintem is az lenne a legfontosabb cél, hogy a Vasasnál olyan tehetségeket neveljünk, akik utána a felnőtt csapatban is helytállnak. Nekem ez a legfontosabb tervem, hogy a rendszer részeként segítsem azt, hogy pár év múlva arról beszélhessünk, hogy a Vasas OB I-es csapatában van három-négy-öt saját nevelésű játékos, akikre a legerősebb ellenfelek ellen vagy a nemzetközi porondon is lehet támaszkodni. Ez muszáj, mert enélkül nem tud egy klub hosszabb távon sikeres lenni.
- Mi lesz nálunk pontosan a feladatod a következő szezonban?
Nyilván szinte senki, vagy csak nagyon kevesen kezdik rögtön egy felnőtt csapatnál az edzősködést. Itt is lépcsőzetesen fel kell építeni magadat, akárcsak játékosként vagy bármilyen más munkakörben. Be kell illeszkedni, és folyamatosan tanulva lehet szépen feljebb és feljebb lépni. Ilyen szempontból is nagyon jó helyem lesz a Vasas utánpótlásában. A következő szezonban a 2011-es korosztálynak, a gyerek II-nek leszek a fő edzője, akik a Budapest Bajnokságban indulnak. Emellett a gyerekkorosztály összes kapusával foglalkozom majd. Egy olyan rendszer lesz ez, amiben a kapusok közösen is tudnak majd sokat gyakorolni, fejlődni. Ez utóbbi természetesen nekem is szívügyem és szerintem itt tudom majd a legtöbb tudást átadni.
