Játékosként és szakvezetőként egyaránt gazdag és eredményes pálya áll Stefan Svitek mögött, aki a legutóbbi bajnokságban a DVTK Akadémia junior leánycsapatát vezette bronzéremre. A Gölnicbányán született kosárlabdázó csehszlovák, majd cseh és szlovák együttesekben játszott, 1991-ben szerződött Németországba, ahol a Braunschweig csapatánál kezdte meg több mint egy évtizedes ottani karrierjét. 2007-ben, Kassán ült először a kispadra edzőként, majd a magyar női válogatott mellett, cseh, szlovák és lengyel klub- és nemzeti csapatokat egyaránt irányított. Tapasztalatai igen széleskörűek, s nemcsak a különböző korosztályokra, de a férfi és a női kosárlabdára egyaránt kiterjednek. 

Eddigi sikeres időszakai közül van-e olyan, amelyik szívéhez különösen közel áll? – tettük fel a kérdést Stefan Sviteknek, aki augusztusban csatlakozik a Vasas Akadémia szakember gárdájához.

Az utolsó negyven év, úgy ahogy volt! – válaszolt nevetve a szlovák szakember, aki pillanatnyilag Kassán, családja körében töltődik fel a diósgyőri szezont követően. – Szerencsés ember vagyok, játékosként sohasem volt komoly sérülésem, sem hosszabb hullámvölgyem. Később világversenyekre vezettem több válogatottat is, klubcsapataimmal pedig Euroliga meccseket játszhattam. Minden egyes siker értékes és megvan a saját története. Ma már arról is mosolyogva tudok mesélni, hogy egyszer éppen azért menesztettek, mert túl sokat nyertünk. Tudtam, hogy a klub nem szeretne az Euroligában többet utazni, mert annak nagy költségei vannak, én viszont sem a játékosaimmal, sem magammal szemben nem tehettem meg, hogy visszafogjuk magunkat. Egy élsportoló természetesen mindig győzni akar, vagy legalábbis kihozni magából a maximumot. Ezt a tüzet vétek elfojtani.

A pasaréti szerződés aláírásának pillanata

A Vasas Akadémiánál viszont nem a számszerű eredmény a legfontosabb.

Egy akadémián nem is szabad, hogy az legyen az értékmérő, a képzés, az oktatás, a nevelés, minden más érdeket megelőz. Ám ha jól dolgozunk, akkor idővel nyerni is fogunk, a hétköznapi kis sikereknek pedig óriási szerepük van a játékosok lelkesedésének fenntartásában. Meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, amely leginkább szolgálja az előrelépésüket. Szeretem a saját utamat járni, miközben a mai napig képzem magam, a kosárlabda ugyanis az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág. Nem csak a szabályok változtak, de a játékosokkal szembeni elvárások is.

Ön szerint milyen kosárlabdázókra van ma szükség?

Mindenképpen nagyon atlétikusnak kell lenniük, az erő, a gyorsaság, a robbanékonyság, elengedhetetlen tulajdonsággá vált. Ugyanakkor több szerepkörben is tudniuk kell játszani, ma már egy magas embert nem elég beküldeni a palánk alá, kijjebb is meg kell állnia a helyét, képzettnek is kell lennie. Nagyon fontos tehát a sokoldalúság, s ezt gyermekként, illetve fiatalként kell megalapozni. Ugyanakkor a mentális terhelés is egyre nagyobb, ennek elviselésére is fel kell készíteni őket. Nagyon más volt ez a játék néhány évtizede, hat-hét kosaras, vagyis a kezdő ötös egy-két cserével lejátszotta a meccseket. Ma már ez elképzelhetetlen. Éppen ezért az edző szerepe is felértékelődött, nagyobb a ráhatása a játék menetére. A technika fejlődésével ugyanakkor a taktika is változott, a profik mellett olyan stáb dolgozik, amelyben biztosan van valaki, aki kizárólag a videóelemzésekkel, az ellenfélre való felkészüléssel foglalkozik. Ma már semmi sem történhet véletlenül, pontosan tudnunk kell mit, miért teszünk a pályán.

Stefan Svitek (középen guggol) a DVTK női juniorcsapatával tavaly ezüstérmet szerzett az A döntőben

Milyen tervekkel érkezik Pasarétre?

Első lépésként meg kell ismernem a játékosokat, a nyári hónapoknak ez lesz az egyik legfontosabb teendője. A fő célom természetesen a srácok magas szintű képzése lesz, személyes fejlődésük révén olyan kosárlabdázókat szeretnék tovább adni, akik a felnőttek között is megállják a helyüket. Az U19-es korosztály egy átmeneti időszakban van, mert bár még fiatalok és tapasztalatlanok, de már a játék legtöbb elemében a felnőtt kosárlabdát kellene játszaniuk. Ez utóbbi pedig nem jön magától, komoly munkával és nagy figyelemmel kell felkészíteni őket erre a kifejezetten nagy lépésre. Utóbbit viszont már egyedül kell megtenniük, a tőlünk kapott tudás hasznosításával. A végén ugyanis mindig a játékos áll a pályán, helyettük nem tudjuk megoldani a helyzeteket, nemcsak az életben, de a palánk alatt is komoly felelősséget kell vállalniuk önmagukért. Természetesen azért leszek mellettük, hogy mindenben segítsem őket, ám ennek a szándéknak is megvannak a határai. És ez így van jól. A vereségekről és a kudarcokról is az a véleményem, hogy szükség van rájuk, számos szituációt csak ilyen helyzetben lehet megtanulni. Ilyenkor formálódik a jellem, acélosodnak a mentális képességek.

Pasaréten régi kedves ismerősökkel dolgozhat majd együtt…

Oh igen, még a kilencvenes évek elején, amikor a német Braunschweigbe igazoltam, Harald Steinnel három szezonon keresztül játszottunk együtt, majd a második évben Stephen Arigbabu is csatlakozott hozzánk. Különleges érzés lesz ismét nap mint nap találkozni, s most már edzőként alkotni egy jó csapatot. Ugyanakkor az új helyzetet és a kihívást is nagyon várom, az ismeretlen impulzusok engem is fejlesztenek. S ahogy már említettem, nemcsak a fiúk, de a saját szakmai előrelépésemet is fontosnak tartom. Szerencsére a kosárlabda egy olyan sportág, amelyben nem lehet unatkozni.

Fotók: Vasas Akadémia és MKOSZ

Nyitóképünkön Nagy Zoltán, Harald Stein, Stefan Svitek és Mészáros Zalán (balról jobbra) látható a szerződés aláírását követően