Saját nevelésű, ifjúsági olimpiai bajnok kardozónk, Rabb Krisztián egyéniben ezüstöt, csapatban pedig aranyérmet nyert az országos bajnokságon, folytatva ezzel a remek idei szezonját. Fiatal sportolónkra egyébként is nagy figyelem irányul az olimpiai csapatba kerülést illetően, erről is beszélgettünk vele.
- Eltelt néhány nap az országos bajnokság óta, milyenek most az érzéseid?
Közvetlenül a Csanád elleni döntő után természetesen volt bennem csalódottság, biztos voltam benne, hogy ez egy olyan ezüstérem, ami az idő múlásával sem fog szebben csillogni. Nagyon jót tett, hogy másnap a vasasos társakkal együtt, esélyeshez méltóan, magabiztosan tudtuk megnyerni a csapatversenyt. Szóval, ha az átlagot nézzük, most már jók az érzéseim, és büszke vagyok rá, hogy ismét tudtam bizonyítani egy fontos megmérettetésen.
- Sok szempontból beszédtéma volt a Szilágyi Áron elleni asszótok. Vasasos szemmel különösen érdekes volt látni a két saját nevelésű vívónkat, a két különböző generációt egymás ellen vívni. Mekkora dolog Neked, hogy ebből most Te jöttél ki győztesen?
Nagyon jó volt Áronnal vívni, az ő tudása minden vívónak nagy kihívást jelent, és mint mindenkinek, nekem is nagy eredmény legyőzni a kardvívás legnagyobb klasszisát. Ettől függetlenül a helyén kezelem a dolgot, és nem gondolom, hogy én innentől már Áron szintjén lennék. Nagy baj is lenne, ha ezt így gondolnám… Nekem ő mindig egy példakép lesz, kiváltságos helyzetben vagyok, hogy nap mint nap együtt edzhetek vele Pasaréten. Kisgyerek voltam, amikor szurkoltam Áronnak Londonban, azóta is minden nap úgy kelek fel, hogy én is olimpiai bajnok leszek. Szeretném én is azt a vasasos utat bejárni, mint Áron, és én is hasonló sikerekről álmodom.
- Ebben a szezonban azért már nemcsak álmodozol, hanem nagyon kiegyensúlyozottan, stabilan hoztad a jó eredményeket. Minek köszönhető ez?
A mesteremmel, Somlai Béla bácsival régóta azon dolgozunk, hogy a versenyeken minél stabilabb teljesítményt tudjak nyújtani. Sajnos a covid-járvány kicsit megnehezítette a felnőtt mezőnybe lépésemet, de úgy érzem, a mostani szezonban ezen a téren is megtörtént végre az áttörés. Egyre jobban élvezem a vívást a felnőttek között, ez egy teljesen más szint, más felkészültséget igényel, de nagyon motivál, hogy színvonalas asszókat vívhatok. Nagyon vágyom a sikerre, rengeteget dolgozom érte, és jó érzés, hogy egyre többször ki is jön a rengeteg munka eredménye. Szerintem is nagyon sokat fejlődtem az elmúlt egy év során, a versenyeken sokkal bátrabban, magabiztosabban, precízebben tudom alkalmazni az edzéseken tanultakat.
- Mostanra így állandó beszédtéma lett az is, hogy kik fogják alkotni a párizsi olimpián a férfi kardcsapatot. Mennyire foglalkozol ezzel?
Igyekszem csak a vívásra koncentrálni, de nyilván ezt a témát nem lehet teljesen kizárni. Úgy közelítem meg a dolgot, hogy a magam részéről az eredményeimmel próbálok mindent megtenni a csapatba kerülésért, ami természetesen egy hatalmas álmom is egyben. A magyar férfi kardcsapat tagjának lenni egy különleges dolog, én folyamatosan készen állok, és úgy érzem, a legutóbbi madridi világkupán is hozzá tudtam tenni a csapat sikeréhez, amikor a lehetőséget megkaptam. A közeljövőben pedig lesznek még olyan állomások, ahol szintén tudok bizonyítani. Tudom, hogy az olimpiai csapat összeállítása nagyon összetett, nem egyszerű döntés, de úgy gondolom, ha az idei szezont nézzük, akkor a magam részéről megtettem mindent, amit tudtam a bekerülésért.
- Ha lehetne egy kívánságod, mit kívánnál?
Ha aktuális szeretnék lenni, akkor talán azt kívánnám: bárcsak öten utazhatnánk az olimpiára!
