Bronzérmes lett a madridi világkupán a magyar férfi kardcsapat, a „szokásos” egy helyett ezúttal két vasasos versenyzővel, hiszen Szilágyi Áron mellett Rabb Krisztián is a válogatott tagja volt. Összefoglaljuk a hétvége nemzetközi eredményeit.
Ezúttal sem telt el a vívó vk-hétvége Vasas-érem nélkül, a férfi kardcsapat madridi bronzérme kellett ehhez, így ráadásul mindjárt két sportolónk nyakába is medál került.
Szilágyi Áron szokásához híven remekelt és vezére volt a magyar együttesnek, de a Szatmári András sérülése miatt lehetőséget kapó Rabb Krisztián is igencsak acélosan debütált. Különösen a németek elleni negyeddöntőben volt imponáló Kiki, aki ott plusz 11-el zárt.
A magyar csapat egyébként a németek elleni siker után az USA-tól szenvedett nagy csatában vereséget, majd a bronzért a franciákat verte meg.
Egyéniben egy nappal korábban Áron 9., Krisztián pedig 42. lett, ezzel ők voltak a magyarok közül a legeredményesebbek
Női kardban Katona Renáta bosszankodhatott a plovdivi világkupán, hiszen tényleg csak egy hajszállal maradt le az egyéni főtábláról, és így nem tudta megismételni az elmúlt hetek igencsak biztató teljesítményét.
Férfi párbajtőrben pedig Párizs volt a helyszín, vasasos szempontból csendesebb fejleményekkel.
Egyéniben (amit egyébként Siklós Gergő nyert) Koch Máté tizenhetedik lett, miután a későbbi ezüstérmes japán ellenfelétől kikapott a harminckettő között, Nagy Dávid pedig egy olasz versenyzővel szemben maradt alul az első főtáblás asszóban.
Másnap a csapatban sem sikerült javítani, hiszen a mieink szokásuktól eltérően ezúttal csak a kilencedik helyen végeztek.
Következhet a rendhagyó időpontban rendezendő felnőtt országos bajnokság az előttünk álló hétvégén.
(borítókép: FIE)