Nagy Dániel, 2024.04.26. | Judo

Cselgáncsszakosztályunk vezetőjét, Bere Tamást kérdeztük az elmúlt időszak kapcsán.

Túl vannak a cselgáncsozók a 2024-es versenyévad első hónapjain, ennek megfelelően a szakosztályunk sportolói sem pihentek az elmúlt időszakban. A programban többeknek külföldi megméretés is került, néhány nappal ezelőtt Kiss Levente Olaszországban mérette meg magát junior Európa-kupán.

A 90 kilósok között induló fiatalunk összesen öt meccsen lépett tatamira Lignanóban, sorrendben ukrán, lett, majd grúz ellenfelet győzött le, a döntőbe jutásért viszont a bosnyák ellenfelével nem bírt, majd a bronzmeccsen a moldáv riválisával szemben golden score-ban kapott ki, miután harmadjára is megintették.
 


Kiss Levente (kékben) a junior Európa-kupán Forrás: EJU

„A helyszínen követtem Levi Európa-kupa-szereplését. Népes mezőnyben kellett helytállnia, sok – a világranglista tekintetében is – kiemelt versenyzővel. Erős ukránt vert kezdésképp, szépen megoldotta, ráadásul hátrányból fordított. A lett ellenfelét taktikusan győzte le, majd a grúz ellenfelét is felülmúlta, ipponnal. A legjobb négy között a későbbi aranyérmestől kapott ki, egy nála fél fejjel magasabb bosnyáktól; új tapasztalat volt ez neki, kevesen vannak nála nagyobbak a súlycsoportban; jó tapasztalat ez a folytatásra nézve. A bronzmeccsen elég kacifántos volt a bíráskodás, így végül be kellett érnünk az ötödik hellyel. A cél az éremszerzés a folytatásban; biztató produkció volt ez, Levi is nagyon jól érzi magát, gőzerővel készülünk a következő kihívásra – mondja szakosztályunk vezetője, Bere Tamás. – Egy bő hónap múlva Grazban lesz a következő Európa-kupa, most pedig Azerbajdzsánba utazott el a válogatottal, ahol szintén sokat tanulhat. Kiss Szabi is fellépett nemrég, hosszú kihagyás után a teplicei ifjúsági Európa-kupán hetedik lett, öt meccsen bizonyíthatott; sajnos összeszedett egy sérülést, bízom benne, hogy minél hamarabb rendbejön. Bartyik Szofit is meg kell említenem, akinek a fejlődése szintén bizakodásra ad okot: ő első éves ifiként ott lesz majd Lengyelországban a korosztály Európa-kupán, előtte pedig még jön a Budapest Kupa, amin számos vasasos fiatal is megméreti magát különböző korosztályokban.”

Borítókép forrása: EJU


Hirdetések