A családtól érkezett a  szomorú hír: életének 92. évében elhunyt Benkő Pál, a magyar sakksport legendás alakja, akinek élete az utolsó pillanatig több szálon összefonódott a Vasas Sport Clubbal.

90 felett is heti többször lejárt Pasarétre schnellezni, legutoljára tavaly ősszel, egy ilyen alkalommal beszélgettünk vele. Most már tudjuk, ez volt az utolsó nagyobb interjú, ami a mesterrel készült, és amely a Vasas család kiemelkedő alakjairól szóló év végi interjúkötetbe is bekerült.

A sakknagymester életörténete egyébként olyan szövevényes és sikeres volt, amellyel akár több könyvet is meg lehetne tölteni.

- Ha azt vesszük, hogy Polgár Jutkáék már 4 éves koruktól sakkoztak, akkor én elég későn, nagyjából 12 évesen kezdtem. A bátyámtól tanultam meg, de a fordulópont az volt, amikor kezembe került egy sakk-könyv. Az igazi játékot aztán a városligeti padokon ismertem meg, majd jött a háború, a padokat pedig felégették… Úgy lettem mester, hogy nem vertem meg előtte egy másik mestert sem rendes partiban. Helyette gyors játszmákon próbáltam ki magam, ott felfigyeltek rám, majd meg is hívtak egy mesterversenyre, amit 17 évesen megnyertem, kiérdemelve ezzel a kitüntető címet. Hamar belecsöppentem a közepébe, és ennek a hátrányát később éreztem, nem szereztem fiatalon elég gyakorlatot, így sokszor időzavarba kerültem. - mondta a kezdetekről.

Hogy ebből miként lett amerikai élet, azt pedig a következőképpen fogalmazta meg tavaly:

- Sok oka volt a disszidálásomnak, de leginkább az, hogy nem engedtek külföldön játszani.  A már említett bukaresti verseny után két évre letiltottak az utazásokról, mert állítólag izgattam a román nép ellen. Persze ilyesmiről szó sem volt, de utána tényleg nem utazhattam nyugatra. A büntetés letelte után egy Kelet- Német csapatversenyt követően Berlinből próbáltunk egy társammal megszökni. Akkor még nem volt fal, könnyű feladatnak tűnt, megbeszéltük, hogy az egyik sarkon futásnak eredünk. Ő nem futott, én viszont igen, egyenesen egy rendőr karjaiba... Másfél évig a kistarcsai internálótábor vendégszeretetét élveztem. És még szerencsém volt, mert lehetett volna ez öt év is. Közben persze nem tudtuk, mikor lesz vége, és ez volt a legrettenetesebb. Sztálin halála után szerencsére megszűnt a tábor, én pedig kiszabadultam. Jött 1956, amikor apám kiment Amerikába, engem pedig ismét elkezdett foglakoztatni a gondolat, hogy utánamenjek. 1957-ben a magyar bajnokság első helyezettje Bulgáriába, a második Írországba mehetett nemzetközi versenyre. Hogyhogy nem, második lettem, az utolsó három partiban egyaránt döntetlenre végeztem. Az írországi verseny után még Izlandon játszottam a főiskolai világbajnokságon, és ott már megmondtam a csapattársaknak, hogy nem megyek haza. Nem vették rossz néven, még egy képeslapot is kaptam tőlük, amellyel sok sikert kívántak az új élethez. Én pedig eljutottam Amerikába, ahol egy teljesen új fejezete kezdődött az életemnek.

 

Az amerikai álomról csak annyit, hogy máig rekordot jelentő módon, nyolcszor nyerte meg az USA nyílt sakkbajnokságát, kétszer volt világbajnokjelölt, és átadott egy szabadkártyát Bobby Fischernek, aki így lett később világbajnok.

Volt még számos klasszis tanítványa Amerikában, a feladványai révén máig világhírnek örvend, nem beszélve a nevéhez fűződő Benkő-cselről, mégsem maradt kint, hanem élete utolsó szakaszában visszatért Magyarországra és a Vasashoz:

- Sokat kaptam fiatalon a klubtól, így azt éreztem helyesnek, ha a Vasas lesz a végállomás. 70 éves koromban még játszottam, de ma már csak schnellezni járok le Pasarétre, feladványokat írok, és különböző állásokat elemzünk a gyerekekkel. Nincs már akkora élet, mint korábban, de a fáradhatatlan Káposztás Miklós még egyben tartja a közösséget. Nem szoktam hiányozni a hagyományos évzáró vacsorákról sem."

Egy nagy egyéniséggel, egy különleges emberrel, egy klasszis sakkozóval lett szegényebb a Vasas család és a magyar sport.

Nyugodjon békében, Benkő Pál!

Benkő Pál búcsúztatására szeptember 13-án, 12.45-től kerül sor a Farkasréti Temetőben.