A Farkasréti Temetőben helyezték végső nyugalomra Méhes Jenőt.
A Vasas család egyik leghűségesebb tagjától veszünk ma végső búcsút.
Sokszor halljuk a klubhűség mint frázis puffogtatását, ami bizony a mai sportvilágban már letűnt érték.
Méhes Jenő is egyike volt az utolsó mohikánoknak e tekintetben.
Akinek minden túlzás nélkül a második családja volt a Vasas.
Aki fiatal éveitől egészen haláláig a Vasas és a vízilabda vonzásában élt.
Játékoskarrierjéről és sportvezetői pályafutásáról, a Vasas vízilabda elmúlt harminc-negyven évéről alighanem regényt lehetne írni.
Olyan regényt, ami tele van hullámhegyekkel és völgyekkel, néha pofonok is tarkítják, de még több benne az emelkedett pillanat.
Mert Jenő igazán jellegzetes alakja volt ennek a közegnek.
Mindenkinek beugrik a kép, ahogy füzetbe vezeti a meccs-statisztikát a lelátón.
Mindenkinek beugrik a jellegzetes telefonos beköszönése: „Halló, itt a Méhes Jenő…”
Mindenkinek beugrik az általa csak pelenkaként emlegetett fejkendő, amiben sportolt és aminek külön története volt.
Mindenkinek beugrik a jellegzetes kisautó, ami mindig ott parkolt a Komjádi bejáratával szemben.
És még mennyi emlék, mennyi kép ugrik be…
„Mindig is úgy gondoltam, nem az életkor számít, hanem a spirit.”
Ezt mondta, amikor 60 éves lett. És így is élt. Focizott, teniszezett, de az extrém sportok sem álltak távol tőle.
Szintén az utolsó kerek születésnapján fogalmazott így: „Sosem voltam híve például a fényképalbumok nézegetésének. Inkább emlékezek az együtt töltött időkre, a barátokkal, kollégákkal, csapattársakkal megélt közös sikerekre, sztorikra."
Emlékezett Rusorán Péterre, akit második apjaként tisztelt, aki 18 évesen pályára állította őt a Vasasban.
Emlékezett Kenézre, Csapóra, Faragóra vagy éppen Markovits Kálmánra, a Vasas víziladacsalád tagjaira, akiktől rengeteget tanult fiatalon.
Vagy Meszéna Miklósra, aki Rómából hívta haza, hogy legyen a Vasas létesítményvezetője.
Majd lett szakosztályvezető, hogy ebben a pozícióban is megélhesse a játékosként már megtapasztalt fantasztikus sikereket.
Hallgassuk csak végig...
Méhes Jenő játékosként 7 alkalommal nyerte meg a magyar bajnokságot a Vasassal, 6-szoros Magyar Kupa-győztesnek mondhatja magát.
Kétszer lett BEK-győztes. Kétszer a KEK-ben is csúcsra ért, 1985-ben a Dinamo Bukarest ellen, majd tíz évvel később, 1995-ben is, Somossy József vezetőedzősége mellett, merthogy Dubrovnikban vízbe szállt, 36 évesen.
Ezután szakosztály-vezetőként lehetett részese öt bajnoki címnek, hat Magyar Kupa-sikernek, két Szuperkupa-győzelemnek, egy KEK-győzelemnek 2002-ben, és két Euroliga-négyes döntőnek.
De ahogy ő is mondta, a sztorik, az emlékek, amik igazán fontosak.
A BEK-sikerek: Nyugat-Berlin, majd a CSZKA Moszkva legyőzése.
A bukaresti KEK-győzelem.
A bajnoki cím megnyerése 2007-ben, 18 év után.
Diadalittas pezsgőfürdők a medencében.
Vasas családi napok. Focik. Utazások.
Finom olasz borok. Hosszú beszélgetések.
Hogy aztán a tavalyi év utolsó napján megrázó hirtelenséggel érjen mindez véget.
Mi pedig fájó szívvel, de rengeteg szép emlékkel búcsúzunk a Vasas család egyik leghűségesebb tagjától.
Nyugodj békében, Jenő! Emlékedet megőrizzük!
