Október-november táján normál esetben már lázas számolgatás megy a csapatsportágakban, a szezon üzemi hőmérsékleten pörög, jönnek egymás után a rangadók, hangos szurkolókkal a lelátókon, közben pedig találgatjuk, ki lehet majd ott a tavaszi végelszámolásnál.

Mondhatnánk, hogy ebből idén őszre csak a lázas állapot maradt, de egy olcsó szóviccnél sokkal elkeserítőbb a valóság. A mai napon, november 10-én vasasos csapataink például így állnak:
 

És ezek csak azok az esetek, amelyekről hivatalosan tudunk, hiszen a jelenlegi helyzet egyik legrosszabb része éppen az, hogy titkolózásra ösztönzi a csapatokat az ország valamennyi pontján…

A halasztásokkal kapcsolatosan pedig nincs egységes szabályozás, sportáganként, sőt akár sportágon belül is eltérően kezelnek bizonyos helyzeteket, ami nem igazán teremt fair viszonyokat. Sokszor látunk példát arra, hogy a szövetség felteszi a kezét és a csapatokra bízza a halasztási kérdés eldöntését, de amikor egy-egy meccsen a későbbi feljutás, a rájátszás, vagy éppen a kiesés elkerülése, tehát komplett szezonok, költségvetések sorsa múlhat, akkor nehezen elvárható, hogy maguk az érintettek hozzanak felelős döntést.

Vízilabdában Vasas-BVSC rangadót rendeztek volna vasárnap, ami kulcsmeccs az alapszakaszban. A mieinknél a találkozó előtti napokban bukkant fel a vírus újra, a BVSC pedig nem mérlegelt, első kérésre belementek a halasztásba, roppant sportszerű és méltányos módon.  Közben női kézilabdában is egyre fogyatkoztak múlt héten a játékosaink, edzeni is alig tudott a csapat, így a feljutás szempontjából kulcsfontosságú, Eszterházy elleni idegenbeli rangadó előtt az ellenfélhez fordultunk. Itt viszont zárt kapukat döngettünk, így játszani kellett.

Mi pedig játszottunk Egerben, és hősiesen küzdve, tíz mezőnyjátékossal nyertünk is…
 

A sport persze valahol erről is szól, ezért is ad felejthetetlen élményeket, mert vert helyzetből is lehet heroikusan küzdve nyerni. Ha azonban külső körülmények miatt hónapokon át borulnak az erőviszonyok, az teljesen kezelhetetlen és igazságtalan helyzetet eredményez.

Márpedig itt nem egy-két meccsről beszélünk, a jelenlegi (egyébként abszolút helyénvaló) sportkórházi állásfoglalás alapján pozitív teszt után alsó hangon négy, de inkább hat hét mire újrakezdheti az edzéseket az érintett sportoló. Ha pedig egy csapat nagy része megfertőződik, akkor még ennél is későbbi visszatéréssel lehet számolni. A jelenlegi helyzetre lefordítva, azok a sportolók, akik november elején lettek betegek, jó eséllyel már nem fognak tudni játszani a 2020-as naptári évben.

Vízilabdában hétfőn a szövetség elnöksége úgy határozott, hogy a továbbiakban nincs lehetőség a versenyszabályzatban eredetileg szabályozott, közös megegyezéssel történő mérkőzéshalasztásra, így szerdán mégis játszanunk kell az immár teljes kerettel rendelkező, BL-győztes FTC ellen. Egy tévés meccsen, a mi részünkről vezetőedző, hat fontos mezőnyjátékos és edzések nélkül. Persze fel lehetne tölteni fiatalokkal a keretet, de ez vajon mennyire lenne felelősségteljes döntés, miközben ők amatőr játékosok, ráadásul még iskolába járnak, és semmilyen kontroll nincs esetükben a vírus felett.

Tudjuk, hogy nem léteznek mindenki számára kedvező döntések egy ilyen extrém szituációban, de azt látni kell, hogy hétről hétre rosszabbodik a helyzet, amivel egyenesen arányosan nő a csapatok közti feszültség, és az sem tűnik egészségesnek, hogy remegve várja mindenki az újabb napot, nehogy valaki tünetekre panaszkodjon edzés alatt vagy után, mert akkor dőlhet az egész dominó-rendszer…

A spanyolviaszt nem mi szeretnénk feltalálni, de a közös gondolkodás és felelősségvállalás elkerülhetetlen, különben az idei szezon nyertese tényleg nem a Vasas, a Fradi vagy az Eszterházy, hanem a vírus lesz…

(Jenkei Dániel, főszerkesztő írása)