Dobos Sándor, 2019.01.26. | Vízilabda

Volt három gól is a különbség a DVSE ellen, végül az utolsó pillanatokban sikerült megnyerni a sorsdöntő bajnokit.

E. ON OB I, 10. forduló:

VasasPlaket–Debreceni VSE 10-9 (3-1, 2-1, 2-4, 3-3)
Komjádi-uszoda, 200 néző, vezette:
Csanádi, Ercse

Vasas: Jónás – Miklós 4, Sélley-Rauscher 1, Hegedüs 1, Halek, Takács, Simon H. Csere: Dévai (kapus), Bencz 4, Szabó B., Mátyók, Hajdu A., Hőna, Major. Vezetőedző: Földi László

DVSE: Kósik – Smitula, Dőry 3, Kovács Gábor, Macsi P. 2, Fejős 1, Fekete G. 1. Csere: Durik, Zsilák, Dienes, Olteán, Macsi M. 2. Vezetőedző: Miroslav Bajin

Gól/emberelőny: 1/9, illetve 4/12
Ötméteresek: 2/2, illetve -
Kipontozódott: Major, Hőna, illetve Smitula


Mint egy falat kenyér, úgy kellett a Vasasnak a győzelem és az azzal járó három pont, hiszen még nem veszett el minden remény a nyolc közé jutásra, csak majdnem. Hibázni viszont már nem lehet, a Debrecen ellen sem, amely az őszi mérkőzést 13-10-re nyerte meg.

Jobban kezdte a meccset a Vasas, az első negyedben jól védekezett, Jónás György is remekelt, elöl pedig Bencz Rolf kétszer is villant, mellette Sélley-Rauscher Domonkos talált be, 3-1-re vezettünk.

A folytatásban is jobban céloztunk, de persze nem eléggé, a szurkoló telhetetlen, amikor 4-2 után két ígéretes támadás is gól nélkül végződik. Hegedüs Gábor törte meg a jeget (5-2), majd egy Halek-kapufa következett,  nem az első... Jól védekeztünk, a DVSE alig tudta befejezni a támadásait, így a nagyszünetben 5-2-re vezettünk.

Pontosabb volt aztán a harmadik szakaszban a Debrecen, Dőry Farkas is beindult, ő azért el tudja sütni, ha olyan napja van, 4-2-re nyerte a negyedet a DVSE, így nyílt maradt a meccs. Miklós Levente harmadik góljával, egy büntetővel 8-6-ra vezettünk, de Dőry gyorsan reagált, hat perc volt még hátra ekkor (8-7).

Macsi Patrik egalizált aztán, majd egy elveszettnek hitt akció végén Bencz Rolf meglőtte negyedik gólját. Erre Fekete Gergő válaszolt, Dévai Kristóf keze alatt talált utat a labdája (ekkor már Dévai védett).

Ezzel azonban még nem volt vége..., hála az égnek. Egy emberelőnyt kaptunk az utolsó percben, és Miklós Levente ezt is elvállalta, amikor már kiegészült épp a DVSE. Milyen jól tette, ezzel a góllal nyertük meg a meccset.

Élnek a remények a felsőházra.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

További eredmények:

UVSE-Hunguest Hotels-PannErgy-Miskolci  VLC  5-16 (1-4, 3-6, 1-3, 0-3)
Kaposvári VK-Szolnoki Dózsa 4-12 (2-2, 1-2, 0-0, 1-8)
Tatabányai VSE-A-Híd OSC Újbuda 4-15 (0-5, 2-3, 1-3, 1-4)

A bajnokság állása (alapszakasz, B csoport):

1.  A-HID OSC Újbuda 10 10 0 0 164-54 30
2.  Szolnoki Dózsa  10   9 0 1 131-59 27
3.  PannErgy-MVLC-Miskolc  10   8 0 2 129-75 24
4.  Debrecen  10   4 0 6 89-112 12
5.  UVSE Hunguest Hotels  10   3 0 7 75-124   9
6.  VasasPlaket  10   2 2 6 72-119   8
7.  Tatabánya  10   2 1 7 65-108   7
8.  Kaposvári Vízilabda Klub  10   0 1 9 53-127   1


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések