Szoros mérkőzésen sikerült begyűjteni a három pontot a tatabányai uszodában a VasasPlaket csapatának.
E.ON OB I, alsóházi középszakasz, 5. forduló:
Tatabányai VSE–VasasPlaket 8-9 (2-2, 2-0, 1-3, 3-4)
Tatabánya, vezette: Németh A., Kovács Cs.
TVSE: Jászberényi – Katonás 2, Márkus 1, Hoppál, Kolozsi M. 1, Kalanovics, Máthé. Csere: Szabó B. 1, Kuncz, Kolarik 3, Szentesi Á. Vezetőedző: Zantleitner Tamás
Vasas: Jónás – Bencz 3, Bóbis, Babay 1, Sélley-Rauscher 2, Simon H., Takács. Csere: Hajdu A., Makszim 1, Hőna, Trombitás, Marnitz G. 2, Steinmetz. Vezetőedző: Földi László
Gól/emberelőny: 3/15, illetve 1/12
Ötméteresek: -
Kipontozódott: Hőna (21.), Takács (29.)
Kiállítva cserével: Kolozsi (27.), Kalanovics (29.), illetve Steinmetz Á. (30.)
fotó: Vasas Attila
Az első idegenbeli középszakasz mérkőzésen, Pécsett kikapott a Vasas csapata, emellett három könnyed hazai győzelmet számlált mindezidáig a bajnokság második szakaszában. Tudtuk, hogy a még hátralévő három idegenbeli találkozó nehéz lesz, s talán éppen a tatabányai számított a legnehezebbnek.
Ez meg is látszott aztán szombaton, hiszen a félidőben 4-2-re a hazai csapat ment, addig nem igazán játszott jól a VasasPlaket. Azt persze nem mondjuk, hogy nem hajtott, és nem akart érvényesülni csapatunk, elég az hozzá, hogy Katonás Gergely vezetőgólja után az első OB I-es gólját szerző fiatal játékosunk, Makszim Soma egyenlített. Sőt, Marnitz Gergő góljával 2-1-re még mi vezettünk, innen következett egy igen hosszú gólcsend.
Már a harmadik negyed első percének végén jártunk, amikor Sélley-Rauscher Domonkos szépített, s bár 5-4-nél még megint a TVSE vezetett, onnantól a Vasas irányította a meccset. Bencz Rolf volt elemében, két rendkívül fontos gólt lőtt a negyedik negyed elején, onnantól kettővel vezettünk, s bár a vége izgalmas volt, egy gól megmaradt az előnyből.
Fontos győzelem volt ez, folytatás a PVSK ellen, március 23-án, pénteken, a Komjádiban.
Földi László vezetőedző:
„Két ellentétes félidőn vagyunk túl. Nagyon fontos győzelmet arattuk idegenben, nagyon nagy szükségünk volt erre a három pontra. Ma azonban inkább a küzdelem, mint a jó játék dominált. Az a csapat, amelyik rossz játékkal is képes nyerni, az vagy jó csapat, vagy jó csapattá válhat.”
További eredmények:
AVUS Szombathely–Metalcom-Szentes 11-6 (2-1, 1-2, 3-2, 5-1)
Contitech-Szeged–Kaposvári VK 11-15 (3-6, 1-5, 4-2, 3-2)
UVSE–PVSK-Mecsek Füszért 11-12 (1-2, 4-3, 3-5, 3-2)
Az alsóházi középszakasz állása:
9. PVSK-Mecsek Füszért | 19 | 9 | 2 | 8 | 170-159 | 29 |
10. VasasPlaket | 19 | 8 | 3 | 8 | 153-182 | 27 |
11. Kaposvári VK | 17 | 8 | 1 | 8 | 142-182 | 25 |
12. Metalcom-Szentes | 18 | 6 | 1 | 11 | 134-172 | 19 |
13. AVUS Szombathely | 19 | 6 | - | 13 | 157-236 | 18 |
14. Tatabányai VSE | 18 | 4 | 2 | 12 | 124-167 | 14 |
15. UVSE | 19 | 3 | 1 | 16 | 125-239 | 7 |
16. Contitech-Szeged | 19 | - | - | 19 | 93-256 | 0 |