Dobos Sándor, 2017.10.11. | Jégkorong

A Győr ellen hosszabbításban küzdötte ki a győzelmet a Vasas juniorcsapata. 

EBYSL, 11. forduló/U20-as bajnokság 7. forduló:

Vasas SC–Győri NEMAK Dana ETO HC 3-2 (0-1, 2-0, 0-1, 1-0) – hosszabbítás után
Gólszerzők:
Czakó (34.), Bálint (34.), Varga T. (63.), illetve Gottlibet Á. (17.), András-Csáki (47.)

Négy hellyel és 8 ponttal, valamint eggyel több meccsel állt a Vasas SC mögött a Győr az osztrák bajnokságban, azzal együtt, hogy a szerdai mérkőzés a magyar juniorbajnokságba is beleszámított. Ott 10 pont volt a különbség a két csapat között a forduló előtt.

Nos, ez a differencia nem látszott az első harmadban, a vendégek nagy elánnal játszottak, és többször be is szorították a mieinket, akik nem tudták kihasználni a húsz perc egyetlen emberelőnyös időszakát.

A kis görcsösség aztán odáig „fajult”, hogy a Győr Gottlibet Ádám góljával a 17. percben megszerezte a vezetést, fájó, hogy ő tavaly még a Vasasban kergette a korongot. Szükség volt tehát az első szünetben egy kis fejmosásra az öltözőben, ez alighanem meg is történt.

„Gyönyörű Vasas-gól, micsoda bombagól” – szól a Vasas-induló, ez a rigmus a második harmadban egy percen belül kétszer is felcsendült. Hogy bombagól lett volna Czakó Barna találata? Nos, nem mondhatnánk, hiszen éppen csak behullott megmozdulását követően a korong a vonal mögé – ettől még nagyon örültünk neki.

28 másodperccel később Bálint Tamás már bombagólt lőtt, szó se róla, bátran rászúrta, megérte. Hogy ne nyugodjunk meg teljesen, arról egy meg nem adott vendéggól gondoskodott. Farkas Gergely védése után lett szabad a korong, amit a vonal mögött láttak a győriek, a videózás után azonban érvénytelenítették a találatot.

Jelezte viszont a vendégcsapat, hogy vigyázni kell a folytatásban, és a 47. percben meg is bosszulta magát az a tény, hogy a Vasas SC kihagyta a ziccereit ezen az estén – 2-2. Az 51. percben aztán kettős emberhátrányba került csapatunk, előbb Bálint Tamást, majd Varga Tamás állították ki, kemény pillanatok voltak ezek. Csiki Attila így is meglógott, és kiharcolt egy kiállítást, enyhült a veszély átmenetileg.

Majd megkaptuk az esélyt mi is, a győriek kerültek kettős hátrányba bő másfél percig, kár, hogy nem sokkal ezután elcseréltük magunkat, így a Vasas kétperces kisbüntetést kapott, 5 perc volt hátra ekkor a meccsből.

Nagyon nyomtunk a végén, de a zárópercben emberhátrányba kerültünk, így 2 óra 10 perc (!) játék után következett a hosszabbítás, az elején emberhátrányban…

Kihúztuk, majd odatettük magunkat az egyik akciónál, Varga Tamás pedig meglőtte azt a fránya gólt.

3-2-re nyerte a meccset a Vasas SC.

D.S.


Hirdetések