Remekül sikerült a Vasas HC-Contintental hajrája a MAC ellen az U20-as bajnokságban, győzelem lett a vége.
U20-as bajnokság/Erste Bank Young Stars League, 3. forduló:
Vasas HC-Continental-MAC Budapest 3-2 (0-1, 0-1, 2-0, 0-0 - szétlövéssel)
Gólszerzők: Szlépka (10.), Varga (60.), illetve Djumic (10.), Jászai (35.)
A hétközi zalaegerszegi bajnoki (7-0, ide) után egy jóval nehezebb mérkőzés várt a Vasas csapatára, hiszen a fővárosi nagy rivális MAC Budapest csapata volt az ellenfél vasárnap délután a Jégpalotában. A szakvezetés és a játékosok is gyors mérkőzésre számítottak, és az is lett belőle.
A mieink mindezidáig legyőzték a Jesenicét, a Medvescak Zágrábot, kikaptak viszont a Vienna Capitals otthonában, a zalaegerszegi siker mellett. A MAC legutóbb 3-0-ra kikapott odahaza az Okanagan Hockey Clubtól, előtte pedig egyszer megverte a Hokiklub Budapestet, egyszer meg kikapott tőle.
Nos, jobban sikerült a MAC-nak az első két harmad, tudatosabban játszottak, ezzel együtt elkerülhető gólokat kapott a Vasas. Meg kell hagyni, a második bekapott gól volt fájóbb a második harmadban, mert bár éppen emberhátrányban voltunk, Jászai Barna nagyon messziről lőtte rá, a korong meg besuhant Bozsó Kristóf mellett a kapuba (0-2). (Az első két harmadban 25 lövés ment egyébként a Vasas kapujára, 27 a MAC-éra, Nagy Kristóf sajnos, ura volt a helyzetnek.)
Voltak helyzeteink, de nem volt eléggé agresszív a játék, így nagy változásnak kellett következnie a harmadik harmadra. Így vagy úgy, de eljött.
A harmad első felében nyomott csapatunk, emberelőnyben is próbálkozhatott, de a 7. percben jött egy MAC-fór, amit visszavetette a lendületet. De jött egy nagy MAC-hiba is („luftot” passzolt a vendégek játékosa), Szlépka Armand lecsapott a korongra, és be is vitte a kapuig (1-2). Egy kivédekezett hátrány után jött egy előny 3:41-gyel a vége előtt, majd szinte ahogyan lejárt, egy újabb, más kérdés, hogy mi is megfogyatkoztunk.
A meccs utolsó percében úgy tűnt, nem sikerül belőni az egyenlítő találatot, de aztán jött még egy korongszerzés, megindultunk, jött a visszapassz, Varga Tamás pedig bevágta, 2-2.
Következett a hosszabbítás, ahol nem született gól, így jöhettek a büntetők, az elsőt a MAC elhibázta (Lőczi), Varga Tamás is a sajátját. Hibázott a MAC még egyszer, Székely-Mádai Gergő nem. Djumic következett, rontott, győzött a Vasas!
Székely-Mádai László vezetőedző:
„Nagyon boldogok vagyunk, nagyon fontos négy pontot szereztünk. Egy erős MAC-ot sikerült legyőznünk, de ez nem jelenti azt, hogy készek vagyunk, és nincsenek hibáink. Ma is elkövettünk néhány buta hibát, ezeket meg is büntették, de a szívünk a helyén volt, így sikerülhetett a fordítás. A büntetőknél a szerencse azért állt mellénk, mert megdolgoztunk érte a meccsen. A játékosok kiválóan küzdöttek, próbáltak fegyelmezetten játszani, meg vagyunk elégedve a mai teljesítményükkel. A továbbiakban ugyanilyen harcokra kell felkészülnünk, ez csak egy mérkőzés volt a sok közül.”
Szlépka Armand a meccs után:
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, főleg, hogy megkaptuk azt a szerencsétlen gólt az elején. Megpattant egy ütőn a korong. Aztán jött a második hidegzuhany, Bozsi nem láthatott semmit. Amúgy nagyon jól védett, ő tartotta bennünk a lelket. Az utolsó harmad előtt Laci megcserélte a sorokban az embereket, és ez új lendületet adott. Végig el kellett hinni, hogy nyerni tudunk, ez is volt a kulcs. Tudtuk, ha azt az egy gólt belőjük, akkor beindulunk. A végén nagyjából senki sem hitte el, hogy bemegy a második is, de aztán mégis sikerült egyenlíteni. Legközelebb azt próbáljuk kivinni a pályára, amit az utolsó harmadban csináltunk.”
U18/Erste Bank Juniors League:
Vasas HC-Continental-EHC Liwest Linz 1-3 (1-1, 0-1, 0-1)
Gólszerzők: Filipovic (1.), illetve Fehérgyarmati (6., 38.), Kónya (60.)
Villámgyorsan vezetést szereztünk, rögvest az 1. percben Filipovic Aleksandar révén, de a meccs ezt követően kiegyenlített volt, Fehérgyarmati Balázs egyenlített a linziektől egy szép egyéni megoldás után. A második harmadban veszélyesebb volt az osztrák csapat, Farkasnak több alkalommal is bravúrral kellett védenie, hogy aztán eljöjjön a 38. perc, amikor ismét Fehérgyarmati talált be (1-2).
A záró harmadban nagy elánnal kezdtünk, de a 9. percben kettős emberhátrányba kerültünk, így a lendület magakadt, még akkor is, ha gyorsan kiállt egy osztrák is. Az 55. percben Pápa Barnabás lőtt kapuvasat, majd az 57. percben Tóth Zoltán lőhetett nagy helyzetben. Sajnos az utolsó másfél percre megfogyatkoztunk, így nem volt már nagy esély az egyenlítésre, különösen úgy, hogy levittük a kapust, ezt pedig Kónya Krisztián kihasználta, a vége 1-3.
Nagy László edző a meccs után:
„Nehéz mit mondani, az igazság az, hogy elég nagy pofont kaptunk ma. Ez a csapat gyengébb volt, mint a Debrecen-Miskolc, és így még fájóbb a vereség. Arról nem is beszélve, hogy három magyar ver meg minket, a két gólszerző és a linziek kapusa, akik jól játszottak. Mi nem tudtunk kellő energiaszinttel játszani. Az előző fordulóban aratott bravúros siker után elhitték a játékosok, hogy könnyen jön majd az újabb győzelem. Ezt erősítette az 1. percben lőtt gólunk… Csakhát egy meccsen az első perctől az utolsóig koncentrálni kell. A harmadik harmadban sikerült nyomást gyakorolni az ellenfélre, csakhogy a támadóharmadban elkövetett fegyelmezetlenségekből fakadó kiállítások megpecsételték a sorsunkat. Tanulni kell a mai vereségből, mert így még egyszer nem szabad játszani. Remélem, még időben jött a pofon.”
D.S.