Háromoldalú megállapodást írt alá egymással a Testnevelési Egyetem, a TFSE, és a Vasas Sport Club.
Hosszas előkészítő munka előzte meg a péntek délutáni aláírást, amelynek értelmében az érintettek az általános stratégiai partnerség mellett konkrét sportágak kapcsán is együttműködnek majd.
A feleknek ez által lehetőségük nyílik többek között közös szakmai programok megvalósítására, az egyetemi szakok népszerűsítésére, fiatal edzők foglalkoztatására, illetve a meglévő szakembergárda továbbképzésére is. Ezen túlmenően komoly lehetőség lehet a Vasas és a TFSE sportági együttműködései folytán a közös csapatok versenyeztetése, és az ehhez kapcsolódó infrastruktúra-használat összehangolása is.
Mocsai Lajos (rektor, Testnevelési Egyetem): "Rendkívül fontos a Testnevelési Egyetem számára, hogy a nagy hagyományú klubokkal olyan szakmai együttműködés jöjjön létre, amely az egyes sportágak fejlesztésére közvetlenül kihat, és a fiatal hallgatók, valamint sportolók tehetséggondozására is pozitív hatással van. Az együttműködés során olyan szakmai műhelyeknek kell létrejönniük, amelyekkel emelni és javítani tudjuk a sportszakember képzés minőségét. Nagy öröm számomra, hogy a Vasas Sport Club aranygyűrűseként ezt a kapcsolatot Markovits László elnök úrral tovább tudjuk építeni."
Markovits László (elnök, Vasas SC): „Ez a megállapodás egy újabb fontos állomás a Vasas család életében, egy fővárosi nagyegyesület számára létfontosságú, hogy magas színvonalon tudja biztosítani a szakmai működését. Ennek egyik kulcsa, hogy a legfelkészültebb szakemberek vegyenek részt a sportágaink nevelő, oktató munkájában. A Testnevelési Egyetem kiváló elméleti, tudományos hátteret tud ehhez adni a jövőben, amelyhez a Vasas a TFSE-vel szorosan együttműködve elsősorban a gyakorlati oldal biztosításával kíván hozzájárulni. A Vasasnál jelenleg 21 sportágban nyújtunk sportolási lehetőséget a versenyzőknek, illetve munkalehetőséget a szakembereknek, ami feltétlenül szolgálja az egyetem célkitűzéseit, illetve a TFSE-vel az egyes sportágakban kötendő együttműködéseket."
Dr. Sós Csaba (elnök, TFSE): „A TFSE egy olyan szakmai műhely, amelynek kötelessége, hogy a felhalmozott tudást és a különböző módszertanokat átadja a többi magyar a sportegyesület részére. A mostani az első együttműködési megállapodásunk nagy fővárosi egyesülettel, ezért komoly reményekkel és várakozásokkal vágunk bele az érintett szakosztályainkkal a közös munkába. Hosszú távra tervezünk, ezért az eredmények folyamatos értékelésével lehetőségünk nyílik majd menetközben is finomítani az együttműködésünk részletein.”