Nagy Dániel, 2022.09.17. | Kézilabda

A szezon eddigi legnehezebb meccsét játszották a női kézilabdázóink a Szent István SE ellen idegenben; óriási izgalmakat követően a csapatok megosztoztak a pontokon az NB I/B harmadik fordulójában.

NB I/B, 3. forduló

Szent István SE–Vasas SC 25–25 (13–16)

Vasas SC: Zsigmond, Kurucz (kapusok), Szilovics 6, Blaubacher 5, Imrei 3, Speth 3, Györfi 3, Oláh 3, Dombi 1, Pénzes 1, Gaschler, Böhm, Nagy Zs., Domokos, Kobela, Lengyel E. Vezetőedző: Penszki Gergely
Kiállítások: 8, ill. 14 perc
Hétméteresek: 5/4, ill. 1/1


Két, eddig százszázalékos csapat találkozott szombat este a tököli sportcsarnokban: a női NB I/B harmadik fordulójában a Szent István SE fogadta az együttesünket.

Jól kezdte a mérkőzést a csapatunk, alig több mint egy perccel a kezdés után Speth Evelin találatával szereztük meg a vezetést. A SZISE sokági nem találta a megoldást a védelmünk feltörésére, kapusunknak, Zsigmond Pannának először öt perc után kellett a hálóba nyúlnia a labdáért. A magabiztos kezdés 4–1-es fórt eredményezett, ám ezután valamelyest megtorpantak a fővárosi piros-kékek. A tököli együttes fokozatosan faragta a hátrányát, majd két Takács Eszter-góllal a vezetést is átvette a 14. percben, így – nem meglepő módon – vezetőedzőnk, Penszki Gergely időt kért. Ezzel sikerült felráznia a lányokat, sorban négy Vasas-találatot jegyezhettünk fel, megnyugtató előnyt azonban ezután sem sikerült kialakítani. Végül háromgólos vendégvezetéssel vonultak a félidei pihenőre a csapatok.
 


A második játékrész elején Dombi Katalin négygólosra növelte az előnyünket, amit újabb Vasas-hullámvölgy követett. A SZISE kézisei sorozatban ötször találtak be néhány perc leforgása alatt, amivel ismét átvették a vezetést; az első félidőhöz hasonlóan erre időkéréssel válaszoltunk. Az utolsó negyedórába 19–19-es állással lépett be az összecsapás. A hajrá kifejezetten fordulatosan alakult: 24–21-re elhúzott a csapatunk, amikor Dombi piros lapot kapott. A hazaiak néhány perc alatt egyenlítettek, a vezetést viszont nem tudták át venni; körömrágósan alakult az utolsó pár minutum. Györfi Dóra révén újra előnybe kerültünk, amit a SZISE másfél perccel a lefújás előtt kiegyenlített. Az utolsó megmozdulásokból már nem született gól, így 25–25-ös döntetlennel végződött az összecsapás, óriási taktikai csatát követően. A legeredményesebb vendégjátékos Szilovics Fanni lett hat találattal.

ÉRTÉKELÉS

Penszki Gergely vezetőedző: „Nem csak az egyéni erőfeszítések miatt vagyunk itt. Csapatként működünk a pályán és azon kívül is! Meg akartuk határozni, hogy mi történik a mérkőzésen, és amikor ezt megvalósítottuk, nagyon jó periódusaink voltak. Ez viszont nem mindig sikerült; előfordult, hogy kizökkent a csapat, így nem sikerült teljesen kizárni azt, ami zavart okozott a játékban. Nagyon tanulságos héten vagyunk túl, aminek az összes tapasztalatát a saját javunkra fogjuk fordítani. Remek összetételű csapat otthonából hoztunk el egy fontos pontot. A küzdelem mellett a szurkolóink is megérdemlik a köszönetet és a hálát.”

Együttesünk legközelebb jövő szombaton a Sterbinszky-csarnokban fogadja az Orosházi NKC alakulatát.


Hirdetések